A gyerekek tőlünk, szülőktől tanulják, mitől érdemes félni, és mitől nem. Ez elég logikusan hangzik, ugye? Számítanak a szavak is: vigyázz, mert leesel! – de főként a viselkedésünk, ami szavak nélkül is rengeteg információt árul el, miről, hogyan gondolkodunk. Egy velük született detektor pásztázza folyamatosan a szülők érzelmi állapotát, és tükrözi azt. Ellazultak? Biztonságban vagyunk? Akkor én is lazíthatok. Feszültek? Akkor nekem is készülnöm kell valami borzasztóra.
Szorongásainkat ügyesen megtanulják a gyerekek, sőt, tovább is fejlesztik. A félelem hasznos, amennyiben valóban veszélyes dolgok elkerülésére, a veszélyhelyzetre való felkészülésre késztet. De ha már magának az életnek az elkerülésére használjuk… Bezár, korlátoz és kizárja az életet magát. Miközben egyre biztonságosabb és kiszámíthatóbb világban élünk, egyre több minden miatt szorongunk, ezért egyre több mindent akarunk kontrollálni. És most pusztán a mindennapi életünkről, ügyesbajos dolgainkról beszélek. Már a busz sem jön akkor amikor akar, a szállásfoglaló oldalon láthatjuk, hány légkondi van az appartmanban.
Egyre kevésbé tudjuk kezelni az amúgy természetes kiszámíthatatlanságot. Azt, amiért az érettségi után egy szál vonatjeggyel és egy kopott hátizsákkal elindultunk Görögországba. Épp a kiszámíthatatlanság volt az, ami annyi boldogságot hozott az utazás során.
Szülői szorongásaink nagyon rossz üzenetet közvetítenek:
- A világ ijesztő, veszélyes, folyton résen kell lenni
- Nem lehet senkiben sem megbízni
- A kiszámíthatatlanság félelmetes
- Érdemes mindent kontroll alatt tartani, ez az egyetlen út a biztonság érzethez
- Nem szabad kockázatot vállalni
Nemcsak hogy szabad, de szükséges is. Megfelelő mértékű kockázatot vállalni fontos képesség, ráadásul személyreszabott. A hozzám forduló szülők sokszor értetlenül kérdezik: miért nincs önbizalma a gyereküknek, pedig hát annyit dicsérik? Hát ezért. Hiába a sok dicséret, ha közben nem hagyják fizikai és egyéb szintű kockázatot vállalni a gyereket. Folyton féltik, ezzel nem csak azt közvetítve, hogy a világ veszélyes, de sajnos azt is, hogy nem lesz képes megbirkózni vele. Az önbizalom ugyanis gyakorlati tantárgy. A “képes vagyok erre is” érzése, amihez nincs mese, elengedhetetlen valóban végrehajtani az adott tetteket. Bemondásra, könyvben olvasva nem működik. Amikor aggódó arccal nézed a csúszda tetején bizonytalankodó gyereket, azt is mondod a szemeddel: nem bízom benne, hogy le tudsz jönni. És hányszor fordul még elő, hogy hasonló üzenetet közvetítünk felé, amíg felnő. Nehéz megmondani, pontosan mi számít megfelelő kockázatnak. Kirohanni az útra? Felmászni egy fára? Hol a határ? Benned. Ha magadba nézve azt találod, hogy szeretnéd minden rossztól megmenteni a gyermekedet, valószínűleg túlaggódod a nevelést. Mindenesetre a fizikai szintű próbák tekinthetők a házunk alapjának. Felmászni, lelógni, végigmenni, leugrani, gyorsan futni – ezek azok az élmények, amelyek a legfontosabb építőkövei önbizalmunknak. Képletesen is és valóban is el és le kell esni ahhoz, hogy meg tudjuk tanulni, meddig mehetünk el. Nem dicsérni kell, hanem bátorítani.
Alattomos szorongás a nevelésben a perfekcionizmus. Azt is közvetíti: nem szabad hibázni. Sőt, sosem lehetsz elég jó. A tökéletességre törekedni egyben állandó elégedetlenség és önbecsmérlés, ami a gyerek felé ragályos lehet.
Valójában csak a hibákon és kudarcokon keresztül tudunk tanulni és fejlődni, hasznosabb elfogadni a létezésüket és kibékülni velük. A szorongás sokszor tesz haragossá. Kontrollálhatatlanul és meglehetősen ijesztően. Másodlagos érzelemként gyakran fedi el a düh a félelmet. Csak gondolj bele, milyen nehéz nem kiabálni gyermekeddel, amikor kiszalad az útra. Szorongás közben az agy állandó készenléti állapotban van, hogy el tudjon futni, vagy meg tudjon küzdeni a felmerülő veszélyekkel. Óriási energiát mobilizál, ami el kell, hogy süljön valamilyen formában.
Mindig a legrosszabbra gondolni nagyon fárasztó, az optimizmus jóval kifizetődőbb. Van néhány kliensem, akik édesanyjuktól tanulták, hogyan kell minden helyzetben előrevetíteni a lehető legrosszabb verziót és arra készülni. Alig tudják megfékezni automata gondolataikat, amelyek sakkjátszmaként tolják a következő lépéseket és az elkerülhetetlenül bekövetkező katasztrófát. Az állandó készültség kimeríti a testet és az elmét. De hát csak jót akarsz. Igen, mégis rossz lesz belőle. Sosem késő változtatni, és akár ma megteheted az első lépést.
Mit tehetsz, ha sejted, hogy gyermekednek akaratlanul is átadod a szorongásaidat?
- Szülői szorongásaink, korlátozó hiedelmeink sokszor nem tudatosak. Vakfoltjainkat úgy tudjuk a legegyszerűbben megismerni, ha megkérdezünk másokat. Amiről nem tudunk, azon nem is tudunk változtatni, így az első lépés a tudatosítás.
- Dolgozzál a saját szorongásaiddal, ha kell, kérj segítséget! Nem csak magad miatt, de gyermeked miatt is érdemes egy több bizalommal és biztonságérzettel telített életet választanod. Sokféle terület sokféle szakembere, köztük a pszichológusok is rengeteg segítséget tudnak ebben nyújtani.
- Ha félsz a kutyáktól, legyél kutyakiképző – lépjél ki a komfortzónádból, aprókat lépkedj a félelmeid felé! Ez az egyetlen út a szorongások legyőzésére. Ugyanis ha magára marad, inkább egyre nagyobb és nagyobb lesz, így biztosítja be magát az agyunk. A szavakból, a racionális érvelésből nem ért, csakis a tettekből. Ha megismered és birtokba veszed félelmed tárgyát, hatalmat szerzel felette.
