Kávé mellé

Már szerdát írunk, a hét közepén elkezdhetünk visszaszámolni. Várjátok már a nyaralást? Ilyenkor az ember lánya még nyitottabban próbál ki új termékeket, főként egy új helyen a nyaralás alatt vagy egy jó kis fesztiválon, így hoztunk Nektek néhány új sminkterméket is, amelyekkel magatokat és mindenki mást is elkápráztathattok! Boldog szerdát kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint ma kezdetben naposabb idő lesz jellemző, délutánra nyugaton és a középső tájakon megnövekszik a felhőzet. Késő délutántól a Dunántúlra eső, zápor, majd éjjel zivatarok érkeznek, helyenként heves viharok jelentős csapadékkal. Veszít erejéből a szél, de főként az Alföldön és északkeleten helyenként még élénk lehet. Hajnalban 9-19 fok várható, északkeleten lesz hűvösebb, majd napközben 27 és 32 fok közé melegszik a levegő.

🆘 Ma frontmentes időre készülhetünk. A humánmeteorológiai szempontból érzékenyebbek tompaságot, bágyadtságot, koncentrálási nehézségeket, csökkent teljesítőképességet tapasztalhatnak. Fokozatosan erősödik a felmelegedés, nagy lesz a napi hőingás, ami megterhelheti a szervezetet. Továbbra is ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozásra! 11 és 15 óra között országszerte nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről, illetve ebben az időszakban lehetőleg kerüljük a napon való tartózkodást!

Névnap: Paulina

Híres születésnapos

Ma ünnepli 73. születésnapját Meryl Streep amerikai színésznő. Isten éltesse ezen a jeles napon! Eddig huszonegyszer jelölték Oscar-díjra – rajta kívül csak Katharine Hepburn és Bette Davis ért el hasonló sikereket. Nem kérdés, milyen nívót képvisel Meryl Streep a filmszínészetben, és tegyük hozzá, lesz alkalma még jó néhány csodálatos filmet készíteni.

Egy évtizeden keresztül ült az amerikai mozi trónján, olyan hosszan, mint egyik kolléganője sem. Amihez az ő neve fűződik, nem okoz csalódást: A francia hadnagy szeretője, Silkwood, Sikoly a sötétben, Távol Afrikától, A szív hídjai, Marvin szobája, A szív dallamai, Az ördög Pradát visel, Szüfrazsett vagy a Dustin Hoffmann főszereplésével készült legendás Kramer kontra Kramer méltatlan pereskedése során végül megejtő volt, mint tékozló anya. Eljátszotta a némán tűrő asszonyt, akiben hosszan lappang és kitör a vágy, a szenvedély – A francia hadnagy szeretője című filmben Jeremy Ironsszal. Megelevenítette Karen Silkwood igaz történetét: egy szuverén, ugyanakkor önzetlen nő sorsát a hetvenes évek Amerikájában. Karen egy plutóniumgyárban dolgozik, egyszer csak rá kell döbbennie, hogy sem a munka menete, sem az eljárás nem tökéletesen biztonságos. Társaival ellentétben az igazáért való küzdelem mellett kötelezi el magát. Pedig nem tipikus harcos, hős vagy áldozat, hanem elsősorban öntudatos, hús-vér nő. A sikoly a sötétben című, ugyancsak igaz történeten alapuló, cannesi fesztivál-díjat nyert filmben szintén erős és kitartó asszony, akinek egyénisége és keménysége kihívja a közösség ellenszenvét és támadását. Nem lehet elnémítani, nem lehet megtörni. A szív dallamai című filmért ismét Oscar-díjra jelölték. Ma élő, valódi személyt alakít, egy hegedű művészt, aki kelet-harlemi gyerekeket tanít hegedülni, szép eredménnyel. Mégis újra és újra meg kell küzdenie a művészeti oktatás anyagi hátteréért, azaz fennmaradásért. Kipróbálta magát vígjátéki szerepben is: a Féltékenységben Jack Nicholsonnal játszott, Albert Brooks mozijában a Tranzit a Mindenhatóhoz romantikus hölgye, a Jól áll neki a halál című filmben nem elég sikeres színésznő, aki megszerzi, amire szüksége van, legyen az férfi, vagy az örök fiatalság titka. Lehet, hogy Meryl Streep jó volt ezekben a filmekben, mindazonáltal nem a vígjátékok világa az, amelyben eddig igazán felejthetetlent tudott alkotni. Túl jó a többi film. Ha kell dalra fakad, akár a Mamma mia, akár a Vadregény, akár a Florence című filmekben. Meryl minden stílusban és szerepben képes remekelni, legyen az életrajzi, vígjáték, drámai vagy vígjátékszerep.

Mellesleg Meryl Streep nem áldozta fel magát a karrierjének. 1949-ben született, a Yale Egyetemen tanulta a mesterséget, első férjét hamar elvesztette, haláláig ápolta, John Cazale (a Keresztapából ismert Fredo) rákban hunyt el. 1978-ban Don Gummer szobrászhoz ment férjhez, három gyermekük született, akiket lelkiismeretesen felneveltek.

Nincsenek botrányai, a partikon nem tart divatbemutatót, nem rivalizál, nem csábítja el kollégáit. Okos és szerény. Meryl Streep filmjeiben egyéniségeket alakít, csupa ízig-vérig nőt, anyatigrist, aki a másságával tűnik ki, akinek feladata, küzdelme és sorsa van. Mindig másképpen nőies, Karen Silkwood például nőként nem ismer korlátokat, sem sztereotípiákat. Férfifaló; mint nő nem vív küzdelmet, mint nő, nem lesz áldozat. A sikoly a sötétben című filmben lelkészfeleség, a családi értékek megtestesítője. Állhatatossága és ereje modern női eszményt teremt. A francia hadnagy szeretője gyönge, zűrzavaros lelkű és kiszolgáltatott romantikus szerelmes. Roberta, a hegedűtanárnő nem finom, nem ellenállhatatlan, mégis elragadó. Napjaink asszonya, aki fiait egyedül neveli, amióta férje elhagyta, tartást és lendületet a muzsikálás és a tanítás ad neki. Minden nő valóságos, eleven. Streep a változatos szituációkban különböző tud lenni, és mégis olyan hatást kelt, mintha mindannyiszor saját magát adná, olyan mértékben képes azonosulni szerepével. A Silkwoodot rendező Mike Nichols Greta Garbóhoz hasonlította, olyan ritka tehetség, amelyből generációnként csupán egy születik. Clint Eastwood, aki A szív hídjai című filmet rendezte és Meryllel együtt eljátszotta a középkorú szerelmesek romantikus történetét, azt mondta róla: “Kaméleon ő, aki tetszés szerint bármilyen szerephez hozzáidomul.”

Forrás: starity.hu

Izgalmas REVOLUTION újdonságok

Nem találtátok még meg a tökéletes rúzsotokat, szempillaspirálotokat + imádjátok a Revolution ikonikus Forever Flawless palettáit? Nagyon jó hírünk van, ugyanis júniustól izgalmas újdonságokat fedezhetsz fel a Rossmann üzletek Revolution polcain! Hoztunk néhány ízelítőt amelyekkel meghozzuk a kedveteket ezen csodás új termékek kipróbálásához!

Ajánlott fogyasztói ár: 4.799 Ft

Mutasd meg benned élő királynőt a Revolution Forever Flawless Regal Romance szemhéjpaletta segítségével. 6 meleg tónusú matt és 12 barack és rózsaszín csillogó árnyalattal, hogy seperc alatt készen állj a bálra!

Ajánlott fogyasztói ár: 4.799 Ft

Push the POWer -> a lenyűgöző szempillákért! Az 5D Lash Pow szempillaspirál szakszerűen tervezett, hosszító és dúsító spirál, mely csomósodás nélkül emeli a szempillákat és ezáltal a tekintetet. Könnyű kinyitni: nincs csavarás, csak nyomd meg a kupakot a termék használatáért és a kirobbanó hosszúság érdekében!

Ajánlott fogyasztói ár: 2.099 Ft

Professzionális kidolgozás és tökéletesség jellemzi a Thick and Thin Dual folyékony szemhéjtust. Készíts karakteres tusvonalat bármilyen alkalomra. Használd a termék vékony végét a pontos vonalakért, a vastag végét pedig a teljes hatásért, és formáld a saját megjelenésedet.

Ajánlott fogyasztói ár: 3.149 Ft

A matt ajkak visszatértek… és jobbak, mint valaha! Itt az ideje, hogy egy kis helyet csinálj a smink gyűjteményedben, mert az új csókálló Revolution Matte Bomb ajakrúzsok el fognak kápráztatni tartós, krémes matt formulájukkal!

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.