Kávé mellé

Ma van Tenzin Gyatso, a jelenlegi dalai láma születésnapja, ezért indítsuk a napot egy tőle származó inspiráló idézettel: „Csak két nap van az évben, mikor semmit sem tehetsz. Az egyik a tegnap, a másik a holnap. Tehát, csak a ma a megfelelő nap arra, hogy szeress, hogy higgy és elsősorban, hogy élj!” Csodás, élményekkel teli szerdát kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint eleinte keleten, napközben a Duna-Tisza közén és az Alpokalján fordulhat elő néhány helyen zápor, egy-egy zivatar, de emellett sok napsütés is ígérkezik. Gyakran erős lökések kísérhetik az északias szelet. Hajnalban 15-21, délután 25-31 fokot mérhetünk.

🆘 Ma ugyan nem érkezik időjárási front, viszont az érzékenyeknél hidegfront jellegű tünetek, izom- és hasi görcsök, fejfájás, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. Sokfelé élénk, erős lesz a szél, ennek hatására pedig tovább fokozódik a görcsös eredetű fejfájás is. Többen türelmetlenné, ingerlékenyebbé is válhatnak. A déli és középső tájakon még 30 fok lehet, ami az időseket, melegre érzékenyeket viselheti meg, máshol viszont kedvezően hat a lehűlés. A felfrissülés jótékony hatásai közé tartozik, hogy mérséklődnek az alvászavarok, átmenetileg megszűnik a hőterhelés.

A lehűlés ellenére továbbra is ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozásra! 10 és 16 óra között erős, nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Névnap: Csaba

Híres születésnapos

Ma ünnepli 76. születésnapját Sylvester Stallone amerikai színész, forgatókönyvíró, rendező. Isten éltesse! Első filmszerepét egy pornófilmben kapta, a The Party at Kitty and Stud’s-ben 1970-ben. A szerepet  kétségbeesésében vállalta el, miután kilakoltatták a lakásából és néhány napig hajléktalan volt. Szerepelt egy erotikus off-Broadway-darabban is, amely a Score néven 23 előadást ért meg a Martinique Theatreben 1971-ben. 1970-ben a Rebel című filmben főszerepet kapott, játszott Woody Allen Bananas című filmjében és Jack Lemmon mellett a The Prisoner of Second Avenue-ben 1975-ben. TV-sorozatokban is feltűnt, például a Police Story és a Kojak egy-egy epizódjában.

1976-ban elérkezett az ő ideje, amikor a Rocky című filmjével világsikert aratott és örökre beírta a nevét a filmtörténelembe. 1975. március 24-én látta a Muhammad Ali–Chuck Wepner boxmeccset és ez adta az ötletet a Rocky-hoz. A mérkőzés után hazament és három nap alatt megírta a forgatókönyvet. Több céget is felkeresett, hogy eladja a történetet, feltéve, ha ő játszhatja a főszerepet. Nehezen, de sikerült találnia egy stúdiót, aki beleegyezett (sokan jókora összeget kínáltak a forgatókönyvért, de egy híres színészt akartak volna Rocky szerepére.) A Rocky-t 10 Oscar-díjra jelölték, köztük a Legjobb színész és a Legjobb forgatókönyv kategóriájában. Végül három Oscart vihetett haza a Legjobb film, Legjobb rendezés és Legjobb vágás kategóriában.

Újabb filmszerepek következtek, majd 1979-ben megírta a forgatókönyvet a Rocky II-höz, amit ő maga rendezett és a főszerepet is természetesen ő alakította. Hatalmas siker lett, 200 millió dollárt hozott a konyhára. Stallone egyre népszerűbb színész lett, egyre nagyobb filmcsillagokkal forgathatott az újabb filmjeiben, majd 1982-ben ismét történelmet írt, amikor eljátszotta a vietnámi veterán katonát, John Rambót a népszerű a Rambo – First Blood című filmben. Ezt a filmet két folytatás, a Rambo: First Blood Part II (1985) és a Rambo III (1988) követte – kevesebb dicséretet kaptak, de még mindig elég sokan nézték meg a moziban. Még két részt írt és rendezett: a Rocky III (1982) és a Rocky IV (1985). A forgatások alatt Stallone kemény katonai kiképzésnek vetette magát alá, hogy a fizikuma hiteles legyen. 1984-ben besegített az Énekes izompacsirta című film forgatókönyvébe és feltörekvő country énekest alakított (még egy dalt is elénekel), majd 1987-ben a Túl a csúcson című drámában egy kamionsofőrt játszott, aki próbálja helyrehozni a kapcsolatát a kisfiával. A 80-as évek második felében azonban halmozta a sikerfilmeket: Kobra (1986), A bosszú börtönében (1989) Tango és Cash (1989), majd ismét bukásokkal tarkított évek következtek, amikor a kritika és a rajongók csúnyán lehúzták a filmjeit: Rocky V (1990), Oscar (1991) Állj vagy lő a mamám! (1992). Azonban 1993-ban megtört az átok és ismét megindult a sikerszéria, amikor megjelentek az akciófilmjei: Cliffhanger-Függőjátszma, A pusztító (1993), A specialista (1994), Dredd bíró (1995), Assassins (1995) Daylight- Alagút a halálba (1996) Cop Land (1997), valamint szerepet kapott a Z, a hangya című animációs filmben (1998). A 2000-es évek elején több kudarcot könyvelhetett el, mint sikert, bár a 2003-as Kémkölykök 3-D: Game Over főgonoszaként ismét nagyot kaszált. Nemcsak főszerepeket, hanem epizódszerepet is vállalt (Taxi 3 2003, Las Vegas, (sorozat) 2005). 2005-ben műsorvezetőként jelent meg az NBC Reality box-szal kapcsolatos sorozatában, a The Contender-ben és vezette be a film világába Hulk Hogant, aki a Rocky III-ban is szerepet kapott, Thunderlips néven. 2006-ban Stallone egy hároméves kihagyás után visszatért a film világába a Rocky VI-tal, ami nagy kritikai és anyagi sikert hozott és amit ismét ő maga írt és rendezett a főszerep eljátszása mellett. Két évvel később a Rambo IV jelent meg, ez is hatalmas sikert aratott.

2005-ben megjelentette a Sly Moves című könyvét, amiben fitness és táplálkozástani tudnivalókat osztott meg az olvasókkal, valamint őszintén beszámolt az életéről és a munkásságáról.

2010-ben hatalmas sikert aratott A feláldozhatók, amit Stallone írt és rendezett a főszerep eljátszása mellett, olyan akciósztárok mellett, mint Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren, Mickey Rourke, Eric Roberts, Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger. (A forgatás során – ahol szokás szerint nem kímélte magát és mindent kaszkadőr nélkül akart elvégezni – eltört a nyaka és fémlemezt kellett beültetni a testébe.) A folytatás, A feláldozhatók 2 2012 augusztusában jelent meg – még nagyobb bevételt hozva, az akciósztárok filmes csapatához ezúttal Jean-Claude Van Damme csatlakozott. Sly 2013-ban több új filmmel is készült a Fejlövés akciófilmben egy bérgyilkost a Szupercella akcióthrillerben pedig egy rabot alakított, Arnold Schwarzeneggerrel együtt, valamint Robert De Niroval játszott A kiütés című vígjátékban. 2014-ben a Reach Me, valamint a Feláldozhatók 3. felvonásában láthattuk viszont. 2015-ben mutatták be a Creed című filmjét, emellett két másikon is dolgozott, amelyeken szinkronszínészként vett részt: 2016-ban mutatták be A galaxis védelmezői című animációs filmjét. 2017-ben szerepet kapott A galaxis örzői Vol.2.-ben és a hangját kölcsönözte az Állati jó kekszek egyik karakterének, valamint egy epizód erejéig önmagát alakította a This is Us című sorozatban. 2018-ben olyan alkotásokban volt látható, mint a Creed II, Visszafejtés és a Szupercella 2: Hades. 2019-ben mutatták be a Rambo: Utolsó vér és az Escape Plan: The Extractors című filmjeit. 2022-ben került bemutatásra a Samaritan.

A jövőbeli tervei között szerepel a Feláldozhatók 4., és a Little America is, valamint 2023-ra várható A galaxis örzői Vol.3.

Forrás: starity.hu

Filmajánló: Tomboló blöki ( Paws of Fury – The Legend of Hank)

Augusztus 25-én egy tüneményes, oltári poénos, látványos családi animációs filmet mutat be a Freeman Film Tomboló blöki címmel. A film rendezői, akik korábban az Oroszlánkirály, a Madagaszkár 2, vagy a Kung Fu Panda produkciókban működtek közre, ezúttal egy vadiúj szuper szórakoztató családi moziélménnyel örvendeztetik meg a kicsiket és a nagyokat. Vacak és a havercicák hamar belopják magukat a szívekbe!

A film tartalma: Vacak, a szeretetre méltó ebadta, arról álmodozik, hogy egyszer híres szamuráj válik belőle. Szerencsétlenségére a sors Kakamucho furcsa városába vezeti, ahol irtóra kilóg a sorból, ugyanis ő egy kutya, míg ott mindenki más… macska! És mint mindannyian tudjuk, a cicák nagyon, de nagyon nem szeretik a blökiket. Vacak kétségbeesetten próbálkozik a városlakók kedvére tenni, ám akaratlanul is részese lesz a fenséges és narcisztikus Ika Chu terveinek. Csak egy aprócska akadály áll Ika útjába, hogy világuralomra – vagyis Kakamucho-uralomra – törjön: gonosz terve az, hogy rávegye Vacakot, segítsen neki örökre elűzni a városlakókat. Ekkor lép a színre Jimbo, az egykori szédületes szamuráj-macsek, és Emiko, a vad cicus, aki Vacakhoz hasonlóan szamuráj szeretne lenni. A két cirmos és a kétbalkezes blöki különleges utazásra indulnak, hogy együtt mentsék meg Kakamucho cicalakóit. Vacak a kalandok során új barátokra tesz szert, és közben Jimbo irányításával egy gyorstalpaló szamurájtréningen is részt vesz, hogy aztán végül letaszítsa trónjáról a gonosz Ika Chut.

Tervezett hazai bemutató: 2022. augusztus 25.

Korhatár: 6 év

A film előzetese:

https://www.youtube.com/watch?v=q0AWozl02SQ
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.