Kávé mellé

Frontok, eső, közelgő hétvége, növekvő bevásárló-forgalom… mozgalmas csütörtöknek nézünk elébe. De a cél már látszik, sőt egyre több helyen ragyog is: a karácsonyi diszítések sok felé bukkannak fel, hogy kirángassanak bennünket a külső-belső szürkeségből. Legyen időnk belefeledkezni a szépségükbe! Csodákban gazdag csütörtököt!

Időjárás

A tegnapi melegfrontot hidegfront váltja, így nem lesz csoda, ha fáj a fejünk, levertséget érzünk, vagy kifejezetten fáradékonyak vagyunk. Az újabb fronttal pedig csapadék is jön, hajnaltól esőre kell számítani, ami csak késő délután csendesedik. Napközben 10 fok körül lesz a hőmérséklet, éjjel valamivel fagypont fölött marad majd.

Névnap: Melinda, Vivien

Sport

Példátlan lépésre szánta el magát a WTA, a női tenisztornákat szervező, koordináló világszervezet. A párosban kétszeres Grand Slam-győztes kínai teniszezőnő eltűnése miatt Steve Simon, a WTA ügyvezető elnöke bejelentette: felfüggesztik a kínai tornákat. Korábban mi is írtunk róla, hogy Peng Suaj korábbi páros világranglista-vezető teniszezőnő közösségi oldalán szexuális zaklatással vádolta meg országa korábbi miniszterelnök-helyettesét, Csang Kao-lit – előbb a poszt tűnt el, majd a sportolónőnek veszett nyoma. Azóta előkerültek róla képek és egy videó is, valamint Thomas Bach NOB elnök is beszélt vele videóhívásban, ám ezek a felvételek és a videó is manipulálva lehetett. Suaj holléte – és jólléte – valójában most is kérdéses. Simon a közleményben hangsúlyozza: nem tudja, miként kérhetné a WTA égisze alatt játszó teniszezőnőket, hogy Kínában lépjenek pályára, miközben sportolótársukat akadályozzák a szabad kommunikációban és nyomást gyakorolnak rá, hogy cáfolja meg saját, zaklatásról szóló állítását. A WTA igazgatóját aggasztja a kockázat, aminek kitenné versenyzőit ilyen környezetben. A szervezet ismételten jelezte, hogy azt várják a kínaiaktól, hogy transzparensen, cenzúra nélkül vizsgálják ki Peng Suaj vádjait.
Korábban nem volt még példa arra, hogy sportvezető ennyire nyíltan és egyenesen kiállt volna egy olyan ország ellen, amely megkérdőjelezhetően viszonyul az alapvető emberi jogi kérdésekre, amelyekre az Olimpiai Charta is kitér. Ráadásul Kína kifejezetten nagy piac a különböző sportágak számára, rengeteg pénz áramlik a szektorba az ázsiai nagyhatalomnál, ezért különösen kellemetlen ilyen okból egy ekkora üzleti partner elveszítése. Így hatalmas dolog, hogy a WTA Steve Simon vezetésével ilyen nyíltan kiállt Peng Suaj esetén keresztül a nők jogaiért.