Kávé mellé

A mai hétfő év 312. napja. Ez azt is jelenti, hogy még 53 nap van hátra ebből az évből, a Szenteste pedig 46 nap múlva köszönt ránk. De mielőtt nagyon év végi, vagy éppen karácsonyi húrokat pendítenénk meg, mindenkit szeretnénk megnyugtatni: ma nem lesz havazás.

Időjárás

Az előrejelzés szerint borús reggel után napos folytatás következik, délutánra felszakadozik majd a felhőzet, és kisüt a nap. Esőre nem nagyon kell számítani, 12-13 fok lesz, a réteges őszi öltözet tökéletes lehet mára!

Névnap: Zsombor

Híres szülinaposok

Alain Delon
Forrás: Gentleman’s Journal

November 8-án ünnepli születésnapját a francia színész-legenda, Alain Delon. A 86 éves örök sármőr a nők körében kifejezetten nagy népszerűségnek örvend, szerelmi ügyei és testőrei meggyilkolásának furcsa körülményei miatt filmsikerein túl is rengeteget szerepelt a médiában. Legtöbbet taglalt szenvedélyes kapcsolata Romy Schneider osztrák-német származású színésznőhöz fűzte, akivel hosszú évekig voltak jegyesek, ám a kapcsolat nem teljesedett be házassággal és később mások oldalán sem találták meg az igazi boldogságot. Alain Delon néhány híres filmje: Rocco és Fivérei (1960), A párduc (1963), A fekete tulipán (1964), A szamuráj (1967), A medence (1969) és a Borsalino (1970).

Épp a mai napon 73 éves Deák Bill Gyula, a Hobo Blues Band egykori énekese, az István, a Király Torda táltosa. A blues-rock énekesből eredetileg operaénekest akartak nevelni tanárai, ezért elég hamar felhagyott az énektanulással. Ismertségét a Hobo Blues Bandnek köszönheti, később szólókarrierbe kezdett. Az István, a Király sikere után több musicalben is szerepet kapott, többek között a János Vitézben és a Jézus Krisztus Szupersztárban is.

Könnyű

Adele az amerikai Vogue magazinban
Forrás: vogue.com

Visszatért Adele! A Someone Like You és a Rolling in the Deep világhírű énekese 2017. júniusa óta tegnap állt először a színpadra Londonban. A közönség soraiban olyan hírességek várták, hogy újra felcsendüljön Adele senkiével össze nem téveszthető hangja, mint például Dua Lipa vagy Idris Elba is. Az énekesnő egyik gyerekkori barátja, a komikus Alan Carr szintén jelen volt, ő a színpadon is köszöntötte a könnyekig meghatódott Adele-t. A brit sztár a 2015-ös 25 után idén októberben jelentette meg 30 című lemezét, amely egyben negyedik stúdió albuma.

Ha hallgatnád, ITT tudod.

Komoly

Felemelő virtuális élmény, vagy disztópia? Nincs mindenki elragadtatva Mark Zuckerberg tervétől, amely szerint a Facebookot a következő öt évben Metaverzummá, vagyis virtuális valósággá alakítaná, amely maga lenne a „testet öltött” internet, amelybe szinte  belefolyhat, benne lehet a felhasználó. Több szakember szerint is elmélyítene olyan, már létező és így is igen nagy problémákat, mint az internetes zaklatás, vagy a személyes adatok gyűjtése, hiszen aki ezért a rendszerért felelne az felbecsülhetetlen mennyiségű, még a mostaninál is beláthatatlanul több felhasználói információhoz férne hozzá.

Sport

A kiváló magyar kerékpáros, Vas Kata Blanka pályája töretlenül ível felfele az idei ötkarikás játékok óta. A japán fővárosban hegyikerékpárban meglepetésre 4. helyen végző, mindössze 20 éves sportoló október végén világkupafutamot nyert, majd egy nappal később az egyik legnehezebb terepkerékpár versenyen szerzett bronzérmet. Ezen a hétvégén a hollandiai terepkerékpár Európa-bajnokságon brillírozott: mindössze a világbajnoki címvédő Lucinda Brand tudta őt megelőzni, így ezüstérmet szerzett. Gratulálunk!