Kávé mellé

A csontritkulás nemzetközi világnapja van ma a WHO javaslatára. Ha a csontok szerkezete megváltozik, törékeny lesz, így ez rendkívül veszélyes. Fontos, hogy odafigyeljünk és megelőzzük a betegséget. Az esték mostanság már meglehetően hűvösek, így jól eshet egy finom, laktató vacsora: egy népszerű kedvenchez receptet is hoztunk lent! Kellemes hétvégét kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint kezdetben helyenként északkeleten alakulhatnak ki záporok, akár zivatarok is, miközben északon többfelé köd képződhet reggelre. Napközben változóan-erősen felhős lesz az ég, de csak néhol északon és nyugaton fordulhat elő átmenetileg kisebb eső, gyenge zápor. Országszerte élénk, erős, helyenként viharos lökések kísérhetik a délies szelet. Hajnalban 6 és 18 fok között alakul a minimum-hőmérséklet, északon lesz hűvösebb a reggel. A csúcshőmérséklet 22 és 30 fok között alakul, délen, délkeleten mérhetjük a legmagasabb értékeket.

🆘 Ma tovább fokozódik a nappali felmelegedés, emiatt az érzékenyek körében továbbra is jelentkezhetnek melegfronti jellegű tünetek. Migrén, fejfájás, vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok, alvászavarok, dekoncentráltság és fáradékonyság egyaránt előfordulhat. Felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok. A szeles időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet, illetve romolhat komfortérzetünk. A felhősebb időben ugyanakkor lehangoltak, kedvtelenek lehetünk. Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk zöldségeket, gyümölcsöket, ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Névnap: Vendel

Híres születésnapos

Boldog 65. születésnapot kívánunk Viggo Mortensen amerikai színésznek! Viggo filmes karrierje 1985-ben indult egy apró mellékszereppel A kis szemtanúban, majd 1987-ben szerepet kapott a Miami Vice egyik epizódjában is, melyben egy detektívet alakított. A ’90-es években számos filmben szerepelt, mint az 1991-es Indián vér, majd 1992-ben a Ruby Cairo következett, melyben Andy MacDowell-lel és Liam Neesonnal játszhatott. 1993-ban a Forráspont című akciófilmben Wesley Snipes partnere volt, valamint főszerepet játszott az Amerikai Jakuzában. 1994-ben szintén főszereplő volt a Harry Evangéliuma, valamint a Terror a yachton című thrillerben, valamint magát Lucifert kelthette életre az 1995-ös Angyalok háborújában. 1996-ban Sylvester Stallone partnere volt az Alagút a halálba című akciófilmben, valamint ő játszhatta a brutális kiképzőtisztet a J.I. Jane-ben 1997-ben. 1998-ban a Tökéletes gyilkosságban Michael Douglas, valamint Gwyneth Paltrow-val szerepelhetett, 1999-ben pedig Diane Lane partnere volt a Séta a Holdon című romantikus filmben.

2000-ben Sandra Bullock-kal játszhatott a 28 napban, majd 2001-ben jött a nagy áttörés, amikor is megkapta a Peter Jackson által rendezett monumentális filmtrilógiában, A Gyűrűk Urában a feddhetetlen hős, Aragorn szerepét. 2004-ben a Hidalgo című kalandfilmben szerepelt, majd 2005-ben az Erőszakos múlt következett, melyben Maria Bello volt a partnere. 2006-ban az Alatriste kapitányban alakította a címszerepet, majd 2007-ben a Gyilkos ígéretekben szerepelt, mely Golden Globe, valamint Oscar-díj jelölést hozott számára. 2008-ban az Appaloosa, valamint a Good című háborús dráma került a mozikba, majd 2009-ben Az út című drámában nyújtott lenyűgöző alakítást. 2011-ben a Veszedelmes vágyban Sigmund Freud szerepében jelent meg, 2012-ben pedig az Úton című kalandfilmben vállalt szerepet. 2014-ben egy thrillerben, a Kétarcú januárban szerepelt Kirsten Dunst, és Oscar Isaac mellett, valamit a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott Jauja, és a Venice Filmfesztiválon debütáló Loin des hommes című westernben. 2016-ban ismét Golden Globe, valamint Oscar-díjra jelölték a Captain Fantastic-ben nyújtott alakításáért, ám a jelöléseket ezúttal sem sikerült díjra váltania. 2018 decemberében került bemutatásra a Zöld könyv című filmdráma, mellyel ismét sikerült kivívnia a szakma elismerését, ugyanis karaktere megformálásáért ismét Golden Globe, valamint Oscar-díjra jelölték, ám ezúttal is üres kézzel kellett távoznia mindkét díjátadóról. 2020-ban a Zuhanás című drámával rendezőként, valamint íróként is bemutatkozhatott a Sundance Filmfesztiválon. 2022-ben a Cannes-i Filmfesztiválon került bemutatásra A jövő bűnei, melyben Léa Seydoux mellett alakította a főszerepet, valamint barlangban rekedt fiatalok életét mentette meg A tizenhármak című izgalmas kalandban. 2023-ban a Cannes-i Filmfesztiválon debütáló Eureka című dráma főszerepében láthattuk.

Forrás: starity.hu

Nem csak húsevőknek

A hűvösebb napokon igazán jólesik valami finom tápláló ebéd vagy vacsora, amelynek az elkészítése sem bonyolult és még az összes ujjatokat is megnyaljátok utána!

Az igazán jó hamburger egyik legfontosabb ismérve a szaftos húspogácsa. Az adja meg ugyanis az ikonikus étel jellegzetes textúráját és karakteres ízét. A tökéletesen omlós hamburgerhús elkészítése művészetnek tűnhet, azonban a Knorr Szaftos hamburger alap éppen abban segít nekünk, hogy a lehető legegyszerűbben érjük el a kifogástalan állagot és a finom, fűszeres ízt. Néhány hozzávaló, és különleges ízélményben lehet részünk, a saját otthonunkban!

A Knorr Szaftos hamburger alap egyedülálló fűszeres alap házi készítésű hamburgerekhez. Több mint fűszerek egyszerű keveréke: a fűszereken túl például zsemlemorzsát és növényi fehérjét is tartalmaz, amik a hozzáadott vizet magukba zárják, így garantált, hogy a hús rendkívül szaftos marad, és nem szárad ki sütés közben sem. Használatával gyorsan és egyszerűen készíthetjük el a világ egyik legnépszerűbb ételét: csupán vízre és darált húsra van hozzá szükség, és már formázhatók is a húspogácsák. A termék széleskörűen használható: a hozzá javasolt marhahúst kicserélhetjük csirkére, de akár halra vagy zöldségekre is.

Ízelítőül egy receptet is hoztunk, próbáljátok ki ma este a sajtbombaburgert!

Hozzávalók:

Hamburger:

  • 500 g darált marhahús
  • 1 tasak fűszerkeverék (Knorr Szaftos hamburger alap)
  • 175 ml forró víz
  • 4 teáskanál mustár
  • 1 kis fej lila hagyma
  • 2 db közepes csemegeuborka
  • 1 db nagy paradicsom
  • 4 db hamburgerzsemle
  • 500 g hasábburgonya (tálaláshoz)
  • 150 g mozzarella (8 vékony szelet)

Sajtszósz és parmezánropogós:

  • 3 ek. vaj
  • 3 púpozott ek. finomliszt
  • 400 ml tej
  • 200 ml habtejszín
  • szerecsendió ízlés szerint
  • só ízlés szerint
  • 350 g cheddar sajt (vörös)
  • 150 g cheddar sajt (fehér)
  • 150 g parmezán sajt

Elkészítés:

Hamburger

Állítsátok össze a húspogácsákat a Knorr Szaftos hamburger alap segítségével! Sütés előtt készítsétek el a többi burgerbevalót: a csemegeuborkát és a hagymát aprítsátok finomra, a paradicsomot karikázzátok fel, a hamburgerzsemléket pedig forró serpenyőben enyhén pirítsátok meg! Ezt követően süssétek a húspogácsákat forró serpenyőben oldalanként 4-5 percig, majd az utolsó 1-2 percben a felső oldalra olvasszatok 2-2 szelet mozzarellát!

Következhet a burgerek összeállítása: a bucik alját kenjétek meg mustárral, szórjátok meg csemegeuborka-, valamint hagymakockákkal! Ezekre helyezzetek 1-1 karika paradicsomot és sült parmezántallért! Jöhetnek a szaftos húspogácsák, amikre csorgassatok a sűrű, gazdag sajtszószból! A pirított bucitetőkkel zárjátok le a burgereket, tálaljátok sült burgonyával vagy coleslaw salátával!

Sajtszósz és parmezánropogós

A sajtszószhoz készítsetek besamelt: vajon megpirítjátok a lisztet, felengeditek a tej és tejszín keverékével, és sűrű krémet főztök belőle. Sózzátok, és reszeljetek bele szerecsendiót! A lereszelt sajtokat adjátok a krémhez, alaposan keverjétek el, hagyjátok összeolvadni, tegyétek félre, majd tálalás előtt melegítsétek fel, ha szükséges.

A parmezánropógoshoz apró lyukú reszelőn reszeljétek le a parmezánt!

Halmozzatok 4 nagy sajtkupacot a sütőpapíros tepsire, és terítsétek szét egyenletesen! Próbáljatok 4 kis kört formázni, akkorákat, mint a készülő húspogácsák. Süssétek előmelegített sütőben 180-200 fokon aranybarnára kb. 10 perc alatt! Miután megpirult, vegyétek ki a sütőből, és tegyétek félre! Hűlés után lesz ropogós, kemény az állaga.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.