Kérdezd meg tőle…

Miért hiányzik ennyire, ha én már nem is érdeklem Őt? – állított meg ma reggel az utcán egy gyönyörű “idegen” nő, aki mint később kiderült, olvasta az összes írásom és ma jött el a pillanat, hogy nekem szegezze a világ összes pasijának szánt kérdését.

Pedig annyira szerettük egymást és az első pillanatban tudtuk, hogy ez mindkettőnk számára a régóta várt, mindent elsöprő szerelem.- folytatta már a könnyeit nyelve.

Elmesélte, hogyan találkoztak egy évvel ezelött, azon a bizonyos estén, ahova egyikük sem akart elmenni, de a barátok elrángatták őket, elmondta, hogy hogyan keveredtek egymás mellé a sok százas tömegben egyazon időben és hogyan érte őket a napfelkelte egy véletlenül nyitva hagyott társasház tetején.

Minden adva volt egy gyönyörű kezdethez, mindkét félnek megvolt az önállóan felépített élete, de akkor mi vezetett idáig, hogy ez a tudatos, jól szituált, fiatal és gyönyörű nő megszólítson egy idegent és választ várjon tőle ezen a nyári reggelen?

Régebben már írtam Nektek, hogy a legnagyobb kockázat a másik kezébe adni a szívünket. Ezzel kaphatjuk a legtöbbet és egyben veszíthetünk is el egy pillanat alatt mindent.

Ilyenkor már nem számít a drága autó, a hatalmas terasz az újépítésű lakásunkban, a ruhákkal teli gardrób és a kezünkön lévő méregdrága gyűrű inkább már csak a fájdalmunk tárgyban való megtestesülése.

Na de szokás szerint elkalandoztam.

Szerintem csak Te tudhatod a választ! – feleltem neki.

Tudod, ha ismerném mindkettőtöket és a történeteteket, akkor lehetne véleményem róla, lehet találnánk közösen megoldást, de ebben a helyzetben, csakis Te magad lehetsz a megoldás.

Megoldása az elengedésnek, vagy annak, hogy elmond neki, hogy mit érzel iránta.

Van egy szabály az életemben, amit eddig nagyon kevés embernek mondtam el.

Egyetlen szabály szerint élem az életem évek óta.

Minden este, minden áldott este, történjék bármi is.

Mielött lefekszem, belenézek a tükörbe és megkérdezem a szemben lévő embertől.

Micsodát? – kérdezte tőlem hatalmasra nyitott szemeit nekem szegezve.

Hogy megtettem-e mindent a mai napon a boldogságomért?

Megéltem-e minden pillanatot?

Hogyha nem lenne holnap, elégedett lennék-e az életemmel?

Láttam rajta, hogy nagyon gondolkozik, nagyon keresi a szavakat.

Néhány pillanat múlva hatalmas zokogás tört elő belőle és olyan erősen ölelt át, mintha én lennék az egész világ és neki kellene összetartania azt.

Egy pillanatig tartott az egész, egy nagyon-nagyon hosszú pillanatig.

Már azt hittem, hogy rosszat mondtam neki, de ekkor megszólalt:

Ma elmondom neki.

Elmondom, hogy hálás vagyok az együtt töltött időért és azt is, hogy szeretem…

…Így ha ma este belenézek a tükörbe, elmondhatom a szemben álló lánynak, hogy megtettem.

Te mit fogsz mondani ma este, lefekvés elött a szemben álló embernek?

Te megtettél mindent a boldogságodért?

Te megéltél minden pillanatot?

Ha nem lenne holnap, elégedett lennél az életeddel?

Szöveg: Marek Zoli – www.facebook.com/mrk.world
Marek Zoli

Egy ember a tömegből, aki talán jobban odafigyel a körülötte lévő világra és a benne lévő emberekre. Lehet csak plusz egy alkalommal állok meg a többi emberhez képest ebben a rohanó világban, hogy kiélvezzem az aktuális évszak illatát, de ezt mindig megteszem. Átlagos pasi, aki éli mindennapjait, miközben igyekszik egyszerre több ember életét élni, helytállni, mint friss apuka, büszkén viselni múltját, megélni a pillanatokat és összerakni a saját és a családja jövőjét.