Két magyar ezüst és egy bronzérem a szezonnyitó öttusa világkupaversenyen

Remekül szerepelt a magyar öttusa válogatott a kairói világkupaversenyén. Egy nemzet nemenként négy főt indíthat, a férfiaknál pedig mind a négy magyar versenyző a legjobb nyolcban végzett. Ez az elmúlt öt év legjobb eredménye.

Ráadásul az elsőéves felnőtt Bőhm Csaba ezüst-, Szép Balázs pedig bronzérmet szerzett, Regős Gergely hatodik, Berecki Richárd pedig nyolcadik lett. A nőknél az olimpiai 12. helyezett Gulyás Michelle nyakába is ezüstérem került, Simon Sarolta pedig a 7. helyen zárt. A szakvezetők többször hangsúlyozták, hogy mivel új a lebonyolítási forma, ezért a legfőbb cél a tapasztalatszerzés, ehhez pedig minél több versenyzőnek kell döntőbe jutnia. Az új, 90 perces finálé is egészen más terhelést jelent, mint amit eddig ismertek az öttusázók.
A következő nagy megmérettetés a budapesti világkupaverseny lesz a csapat számára, ám azon valószínűleg más összeállításban szerepelnek majd a versenyzők, főként a férfiaknál várható változás. Indul például az olimpiai bronzérmes Marosi Ádám, és a betegség miatt lemaradó Kardos Bence is.

Fotók: UIPM World Pentathlon / Nuno Gonçalves

Forrás: pentathlon.hu

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.