Kimaradhat az öttusa az olimpiai programból

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöksége tegnap tárgyalta javaslatát a 2028-as Los Angeles-i olimpia kapcsán. A jövő februárban közgyűlés elé kerülő, 28 sportágból álló listán nem szerepel az öttusa – ahogy az ökölvívás és a súlyemelés is hiányzik a megszokottak közül.

A várólistára került sportágak végleges sorsáról 2023-ban dönt majd a NOB közgyűlése, de Thomas Bach, a szervezet elnöke nyíltan megfogalmazta, mit vár az irányító szervezetektől, ha az olimpiai programban akarnak maradni.

A Nemzetközi Öttusa Szövetségnek (UIPM) végső döntést kell hoznia arról, mely sportággal helyettesíti a lovaglást: olyanra kell esnie a választásnak, amely jelentős költségcsökkenést hoz, illetve a fiatalok és a nagyközönség számára is izgalmas, érdekes. Emellett az is fontos a NOB számára, hogy az UIPM minél hamarabb véglegesítse az új, 90 perces lebonyolítási formát is. Ez azt is jelenti, hogy az öttusa csak akkor maradhat az ötkarikás programban, ha a lovaglást lecseréli.

Az ökölvívás esetében a pénzügyi átláthatóság hiányát és a bírói ítéletek tisztáságának megkérdőjelezhetőségét nehezményezi a NOB, míg a súlyemelés legnagyobb megoldandó feladataként a sportág doppinggal kapcsolatos problémáit jelölte meg.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.