Mielőtt belevágnék, hadd mondjam el, hogy korábban nem csináltam még ilyet. Nem szeretek szerepelni, ha gondom van, azt a szeretteimmel, a legközelebbi barátaimmal beszélem meg. De egy barátnőm és pár ismerős „noszogatására” úgy döntöttem, megosztom veletek a történetem, mert ha már egy embernek tudok vele segíteni, megéri.
A következő 6 hónapban, tehát június végéig tartok egy kihívást. Az ellenfelem pedig nem más, mint saját magam. Kéthetente leírom nektek az IR-rel kapcsolatos tapasztalataimat:
- Mit, hogyan edzem?
- Volt-e olyan recept, ami bevált?
- Milyen ételeket építek be az étkezésembe?
- Milyen márkákkal, termékekkel találkoztam?
- Honnan, hogyan tájékozódom a témában?
- Hogy élem meg a változást lelkileg, stb.
Bízom benne, hogy szeretettel fogadjátok majd a beszámolókat. 🙂
Sziasztok!
Timi vagyok, 41 éves.
Feleség, édesanya, kutya gazdi, dolgozó nő.
Magasság: 165 cm
Súly: 64 kg
Célsúly: 59-60 kg
Ahhoz, hogy teljes legyen a kép, vissza kell kanyarodnom a történet legelejére. 2020 márciusában szántam rá magam, hogy utánajárok, mi lehet az oka a néha rám törő szédüléseknek, kézremegésnek, rossz közérzetnek azon kívül, hogy az életem első több, mint 30 évében elintéztem annyival, hogy „jaj, ez nálunk családi vonás”, bekaptam egy szőlőcukrot és mentem is tovább. Az utóbbi években azonban egyre sűrűsödtek ezek a rosszullétek.
Több orvos ismerős véleményét is kikértem, és végül elmentem egy 5 pontos cukorterheléses vizsgálatra.
Nem tudom, ti, hogy vagytok vele, de én a vérvétel után mindig szédülök, ezért a táskámban ott lapul egy csoki, vagy valami gyorsan felszívódó édesség, hogy helyrerázódjak, mielőtt kifeküdnék. Szó szerint. . Igen ám, de most ötször vesznek vért és a szünetekben sem inni, sem enni nem lehet… „Szuper, de akkor, hogy fogom túlélni?!” A mentőövet egy barátnőm dobta, aki a vérvételek közötti szünetben telefonon szórakoztatott, hogy elterelje a figyelmem. A laboros hölgy bűbájos volt és türelmes (SZTK-ban voltam, semmi pucc), ami kellemes csalódás volt. Ahogy az is, hogy minden bonyodalom nélkül túléltem a procedúrát. Másnapra meg is lett az eredmény, irány a körzeti orvos, hogy megbeszéljük, mi a helyzet.
A szembesítés
A doktornő nem kertelt, közölte, hogy inzulinrezisztencia gyanúm van. („Van ilyen kifejezés egyáltalán?” -, kattogott az agyam. ) OK, akkor mi a teendő? A javaslat az volt, hogy nézzek után (köszi) a 160 grammos szénhidrát diétának és konzultáljak dietetikussal. Utóbbi nem okozott gondot, mert korábban, a munkám révén megismerkedtem egy szuper kedves és profi szakemberrel (korábban olvashattatok már tőle is cikket itt a womagicen), Pangl-Szarka Dorottyával, aki pár napon belül tudott is velem konzultálni. Kezemben az étkezési javaslattal már „csak” annyi volt a dolgom, hogy az amúgy eddig is egészséges konyhai alapanyagainkat tovább turbózzam. Ami biztos volt, hogy a cukrot és a finomított szénhidrátot, valamint a tejet ki kell iktatni az életemből. Ez utóbbi fájt igazán, mert így a délelőtti óriás lattemnak is annyi. 🙁 Ideje áttérni a presszóra, pici tejjel. Mandulatejjel (a többi növényi tejet nem szeretem). De, hát valamit, valamiért. Szerencsém van, mert a férjem és a kislányom is szeretik a reform ételeket, és nyitottak az új ízekre, így bátran kísérletezgethetek mellettük. Gőzerővel vetettem bele magam az életmódváltásba, amit egy 2-3 hetes nehezebb időszak – szerintem cukor elvonási tünet – után nem is volt gond tartani. Néha egy kis bűnözés is belefért. A közérzetem javult, eltűntek a rosszullétek, energikusabbnak, szinte könnyedebbnek éreztem magam.
Csak aktívan!
Márciusban pedig, letöltöttem egy applikációt, amivel már jó ideje szemeztem. Ez a SWEAT. Korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy edző nélkül, otthon képes leszek rendszeres mozogni – pedig gyerekkoromtól sportolok, de az a típus vagyok, akinek kell a noszogatás és az edzői szigor 🙂 -, de úgy voltam vele, nincs vesztenivalóm. Kayla Itsinesről már olvastam korábban és a YouTube-on ki is próbáltam pár edzését. Tetszett, hogy 28 perces a programja – az első 7 nap ráadásul ingyenes -, ami valljuk be, mindenkinek belefér a napjába. Azzal kezdtem, hogy leteszteltem, mely napszakban esik a legjobban az edzés. Aztán egy gyorsan el is dőlt. Ugyanis a délelőttök az online oktatással teltek – a 10 éves kislányomnak segítettem a tanulásban -, így nekem maradt az este. Számos edző és program közül lehet választani, én a BBG 1.0 programmal kezdtem.
Heti 6 nap, de nem ilyen ijesztő, ahogy hangzik. Pár alap kelléket szereztem be hozzá online: súlyzót, ugrálókötelet, gumiszalagokat és egy jógamatracot.
Megjegyzem, van olyan verzió is, amihez semmi nem kell, csak egy matrac. Teltek a hetek és azt vettem észre, hogy várom az esti „énidőt”. A gyakorlatokat már egyre könnyebben végeztem és elkezdtem látni a testemen a változást. Ami furcsa volt, hogy a súlyom stagnált. Nem lettem nehezebb, de egy deka sem ment le rólam. Ez azért zavart és zavar a mai napig, mert hiába mondják, hogy nem az számít, mit mutat a mérlek, hanem, hogy mit látsz a tükörben, de azért mégiscsak, na.
Ejnye, ejnye!
Nyáron még kitartottam, sőt sokat segített, hogy lent voltunk Balatonon és szinte mindenhová biciklivel jártunk. Ősz vége felé aztán azon kaptam magam, hogy kezdem lazábban venni a dolgokat. Egyre többször csúszott be egy kis cukros édesség, könnyebben legyintettem, ha valami olyan került a tányérra, például egy baráti vacsoránál, ami elvileg tilos lenne. Az edzést továbbra is tartottam, de mégis elindultam a lejtőn. És nem volt erőm visszakapaszkodni.
Folytatás 02.01-én. 😉
Ha észrevételeket, tanácsotok, kérdésetek van, írjatok nekem a Facebookon ITT!
Nyitókép: piaxabay