Blog: Az IR és én – Vissza a nyeregbe!

Miután megszületett bennem az elhatározás, hogy ha esik, ha fúj, a következő 6 hónapban semmi nem zökkenthet ki az életmódváltás felé vezető utamon, egy havi mérést követően újra belevetettem magam azoknak az oldalaknak az írásaiba, amelyek már korábban is sokat segítettek.

Azért azt meg kell mondjam, tartottam tőle, mit fog mutatni a mérleg, mert bár az első nekifutásnál sokat változott látványra a testem, a súlyom stagnált. Most, ugye én döntöttem úgy, hogy az érzéseimre hagyatkozom és napi 4x eszem, a heti 4-5-szöri edzés mellett, ezért nem hittem a szememnek, mikor a mérlek 2,7 kilóval kevesebbet mutatott, mint 4 héttel korábban. Mutatom is számokban:

Eltelt idő: 1 hónap
Induló súly: 64 kg
Jelenlegi súly: 61,3 kg

Mivel ismerem magam és ilyenkor hajlamos vagyok elbízni magam, vettem egy nagy levegőt és igyekeztem úgy tenni, mintha mi sem történt volna. (Na jó, a lelkem mélyén ugráltam örömömben. :-)) Tehát, mérlegről le, internetre fel!

Most azt az 5 oldalt – Instagram, FB, applikáció – mutatom meg nektek, amiket napi szinten olvasgatok, és ahonnan sokat tanultam, sok hasznos tanácsot kaptam, amit ezúton is köszönök.

Vrábel Kriszta Insta oldala

Kriszta több könyvet is írt a témában. Nem emelném ki egyiket sem, szerintem az a legjobb, ha szétnéztek ITT és kiválasztjátok a számotokra legjobban tetszőt.

Somogyi Dóri Insta oldala

MIRA – My Insulin Resistance App

ITT tudtok utánolvasni. Nekem IPhone-om van, de ha jól láttam, akkor Androidra is letölthető. Sok jó receptötlet, teszt, érdekes olvasnivalók vannak fent a témában. Ja, és ingyenes!

Az inzulunrezisztencia (IR) – receptek – Facebook

Ez egy zárt csoport, ahová egy ismerősöm hívott meg, de sok hasznos tanácsot olvastam itt. Kifejezettem szimpatikus, hogy a csoporttagok segítőkészek egymással szemben.

Cukor nélkül – szénhidrátdiéta cukorbetegeknek, IR-eseknek (160 g ch)

Szintén egy zárt csoport. Első körben azt javaslom, nézzétek meg, hogy van-e ismerős a csoporttagok között és kérjétek meg, hogy hívjon meg titeket. Ha nincs, én is szívesen meghívok pár érdeklődőt. 😉

Zárom soraimat. A következő részben arról írok, hogyan élem meg lelkileg a változást, és milyen trükköket alkalmazok, ha érzem, hogy közeleg a mélypont. Ha észrevételeket, tanácsotok, kérdésetek van, írjatok nekem a Facebookon ITT!

Folytatás 03.01-én. 😉