Hogyan lehetünk hatással életmódunkkal a genetikánkra?

Minden ember más, egyedi, különleges. Mást és mást hozunk magunkkal, örökölünk a szüleinktől. A gének meghatároznak minket, hogy milyen lesz a szemünk színe, vagy a testalkatunk. Az elmúlt évek tudományos kutatásainak köszönhetően azonban ma már tudjuk, hogy életmódunkkal hatással lehetünk a genetikánkra.

A genetika szabályozása, más néven epigenetika tudománya foglalkozik ezzel a kérdéssel. Az ezen a területen kutató szakemberek megállapították: a DNS-ünk bázissorrendjét ugyan nem változtathatjuk meg, de azt befolyásolhatjuk, hogy egy-egy gén kifejeződik, érvényre jut, vagy pedig elcsendesedik. Ugye, milyen izgalmas?

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Bizonyos betegségek kialakulásáért felelős géneket – mint például az elhízásra hajlamosító gén – ugyan megörökölhetünk, ugyanakkor az, hogy ez a gén érvényesülni tud-e, kialakul-e belőle ténylegesen egy betegség, az sok esetben tőlünk (az életmódunktól) is függ!

Alapvetően kétféle epigenetikai hatást különböztetünk meg:

  1. a „válasz” tulajdonság során a külső, környezeti hatások a sejtjeink által érzékelésre kerülnek, és így befolyásolják a genetikai kódban – sejt DNS – tárolt információk megjelenését, megnyilvánulását
  2. „memória” tulajdonság: ezek az adott epigenetikai változatok örökölhetővé is válnak, tehát ezeket a változatokat tovább is tudjuk örökíteni utódainknak.

Miért fontos ez az információ?

Ez egy nagyon fontos információ mindenki számára, de különösen azok számára, akiknek a családjában egy-egy megbetegedés jellemző. Gyakran halljuk, hogy valaki azt gondolja, ő azért elhízott, vagy van valamilyen megbetegedése, mert az az állapot már a szüleire, nagyszüleire is jellemző volt, így neki ez már benne van a génjeiben. Sajnos ilyenkor az érintettek, sokszor téves információkra alapozva, nem is küzdenek a betegség ellen, hiszen azt gondolják, nincs más választásuk, el kell fogadniuk sorsukat. Pedig sok esetben az, hogy az örökölt hajlamok ténylegesen előjönnek-e, az attól függ, hogy sejtjeink milyen jeleket kapnak a környezetből.

A memória tulajdonságnak köszönhetően tehát azt is tudjuk, hogy nem csak genetikai hibák következtében öröklődhetnek át egyes betegségek az utódok felé, de genetikai hibától függetlenül is, úgy, hogy a DNS bázissorrendje nem változik.

Mi befolyásolja tehát a gének megnyilvánulását?

A gének megnyilvánulását alapvetően a sejtekre ható környezeti jelek befolyásolják. Ilyen környezeti jel például a stressz, a psziché állapota, valamint az egyik legerősebb befolyásoló tényező, a táplálkozás is – mindezekre az életmódunkkal tudunk a leginkább hatni.

Avatar photo
Harsányi Júlia

Edző, funkcionális táplálkozás tanácsadó

Harsányi Júlia vagyok, edző, funkcionális táplálkozási szakértő, 3 gyermek édesanyja. Küldetésemnek tekintem, hogy segítsek a nőknek, édesanyáknak, családoknak az egészséges életmód kialakításában úgy, hogy az a mindennapi életben is megvalósítható legyen. Szeretném megmutatni, hogy 40 év felett is lehetsz egészséges és maradhatsz jó formában - ha megfelelő életmódot élsz!