Kiemelkedően fontos a sport szerepe a női vezetők üzleti sikereiben

Ha vezetőként dolgozol és fiatalabb korodban versenyszerűen sportoltál, van egy jó hírünk! A Testnevelési Egyetem, az Egyenlítő Alapítvány és az EY 232 magyar döntéshozó hölgy körében készült hazai kutatása alapján kiderült, hogy Magyarországon tízből kilenc (89%) női vezető szerint a sportolás hozzájárul ahhoz, hogy sikeres vezetővé váljon. A megkérdezettek szerint a sportolás számos olyan személyiségvonást és tulajdonságot alakít ki a nőkben, amely munkavállalóként és vezetőként is fontos. A válaszadók közel kétharmada emellett úgy véli, hogy a versenysportos múlt előnyt jelenthet egy új állásra való jelentkezéskor.

„Örömmel tölt el bennünket a kutatás sikere, és továbbra is fontosnak érezzük, hogy hozzájárulhassunk olyan kezdeményezésekhez, amelyek célja, hogy több sikeres női vezető legyen a magyar gazdasági, kulturális, akadémiai, tudományos, politikai és sport életben” – nyilatkozta Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány alapítója. Hozzátette, hogy meglepő módon a kutatás arra is rávilágított, hogy a nők esetében a példakép hatás igen meghatározó, hiszen a megkérdezettek több, mint fele nyilatkozott úgy, hogy más sikeres vezető inspirálta abban, hogy ő maga is vezetővé váljon.

Kiemelkedően fontos a sport

A kutatásban résztvevő döntéshozók 84 százaléka sportolt fiatal korában (7%-a válogatottként, 33%-a versenyszerűen vagy első osztályban, 44%-a szabadidő sportolóként), és szinte mindannyiuk (91%) életének része ma is a rendszeres testmozgás.

Minden második női vezető legalább heti három alkalommal, vagy gyakrabban mozog, körükben a futás és a jóga bizonyul a legnépszerűbbnek.

A fizikai aktivitás pozitív hozadékai között az egészségmegőrzést, valamint annak stresszoldó hatását tekintik a legfontosabbnak a válaszadók. A sport kapcsolatépítő funkcióját ugyanakkor nem aknázzák ki, amit az is jelezhet, hogy a válaszadók csupán 22 százaléka vesz részt rendszeresen amatőröknek rendezett sporteseményen. „Legyen szó akár nőkről, akár férfiakról, a jólét alapvető feltétele a rendszeres testmozgás. Ma, amikor sokan egész nap ülő testhelyzetben dolgoznak, ez leginkább a sportoláson keresztül valósítható meg” – emelte ki dr. Gál Andrea, a Testnevelési Egyetem docense. „A kutatás is bizonyítja, hogy a sportolást nem tehetik zárójelbe a munkahelyi kötelességek, sőt, az számos, a fizikumra és a személyiségre gyakorolt pozitív hatása révén még a sikeres munkakarrierben is kulcsszerepet játszik” – tette hozzá.

Támogató munkahely sokat segíthet

A kitöltők alig több mint harmadának (35%) a cége segíti anyagilag, hogy a dolgozóknak legyen lehetősége rendszeresen mozogni. Személyes vagy online sporteseményeket is csak a cégek harminckét százaléka szervez az alkalmazottak számára. „A vezetők és a munkatársak jóléte egyértelműen hozzájárul a szervezet sikereihez, ebben pedig a sportnak is kulcsszerepe van” – hangsúlyozta Farkas Margit az EY Személyügyi Tanácsadás Üzletág partnere. „Mi az EY-nál rendszeresen ösztönözzük és segítjük kollégáinkat az aktív testmozgásban. Emellett az általunk tartott szervezet- és vezetőfejlesztési programokban is nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a döntéshozók – legyen szó akár nőkről, akár férfiakról – ne csak a céges elvárásoknak tudjanak maradéktalanul megfelelni, hanem a munka és a magánélet egyensúlyát is megtalálják” – tette hozzá.

Sport egy karrier kezdetétől a végéig

A tanulmány rávilágít arra, hogy a testmozgás egy nő karrierjének teljes szakaszában kedvező hatással lehet az előremenetelre. A válaszadók kétharmada (66%) szerint a hölgyeknek akkor is előnyt jelent a versenysportolói háttér, ha egy új állásra jelentkeznek, mivel az akaraterőt, fittséget, csapatszellemet és fegyelmet feltételez a pályázóról. Kevesebben vélekedtek viszont úgy, hogy a sportmúltat minden esetben ki kell emelni a szakmai önéletrajzban.

Arra a kérdésre, hogy mivel inspirálhat egy élsportoló másokat a munkájában válaszként a kitartást, a kemény munkát, az elszántságot, valamint a célra való fókuszáltságot említették a leggyakrabban.

A példakép és motiváló hatás több helyen is igazolást nyert, például a válaszadók 80 százaléka tartaná hatékonynak eredményes női sportolók előadóként vagy oktatóként történő bevonását női vezetőképzéseken.

***

A kutatásról: Az EY, a Testnevelési Egyetem és az Egyenlítő Alapítvány 2020 telén végzett közös online kutatásában 232 női döntéshozót kérdeztek meg. A válaszadók 56 százaléka több mint 10 éve dolgozik vezetői pozícióban, több mint 20 különböző szektort lefedve, 78% -a 40-59 közötti korosztályt képviselve.

Nyitókép: unsplash / Sarah Cervantes
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.