Szívegészség a kánikulában

Habár hamarosan itt a szeptember, a nyári hőség azonban még egy darabig velünk lesz, így különösen fontos odafigyelnünk arra, hogy megelőzzük a kánikula egészségre gyakorolt negatív hatásait. Egy kis odafigyeléssel – így például tudatosabb táplálkozással, rendszeres folyadékfogyasztással – azonban sokat tehetünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük a napokat a hőségrekordok alatt.

Bakk Brigitta, a Flora dietetikusa most megoszt pár tippet, melyek a meleg időben is hasznosak lehetnek a szívegészség fenntartásában.

Segítsünk szervezetünknek az alkalmazkodásban

Az évszakok közötti váltás, a frontok és a szélsőséges hőmérsékleti ingadozások valamennyiünk szervezetére hatással vannak életkortól és egészségi állapottól függetlenül. Az őszi időszakban is tomboló nyári hőség kiemelt abból a szempontból, hogy extrém hőmérsékleti különbségek lehetnek akár pár napon belül. Ezzel együtt a páratartalom, valamint a sokak számára megterhelő frontok is kihívás elé állítják szervezetünket, melynek komoly feladatot jelent a megfelelő mértékű alkalmazkodás.

A szervezet munkáját elsősorban úgy könnyíthetjük meg, ha táplálkozásunkra odafigyelünk. Lehetőség szerint fogyasszunk könnyen emészthető, magas víz- és folyadéktartalmú ételeket, például zöldséges fogásokat, különböző leveseket. A nehezebb, zsíros, fűszeres ételeket érdemes kerülni, a szervezet számára ugyanis megterhelőek, ráadásul az elkészítésük is bonyolultabb a nagy melegben. Turmixolással könnyen készíthetünk hideg leveseket, például mediterrán gazpachot vagy uborkalevest. A salátafélék is táplálóbbak, ha darabolt sajtot, kuszkuszt keverünk hozzájuk, de jó megoldások lehetnek a melegebb napokra a margarin alapú zöldségkrémek is.

Az étkezés mellett próbáljunk minél több időt hűvös helyen tölteni, azonban a légkondicionált boltokban, irodában, autóban, vagy akár a saját otthonunkban is kerüljük a közvetlen huzatot és ne vegyük a hőmérsékletet túl alacsonyra, hiszen ez könnyen megfázáshoz vezethet. A túl nagy hőmérséklet-különbség (például az irodából a szabadba lépve) szintén megterheli a szervezetet, így a szívet is, emiatt egy ilyen térből kilépve érdemes pár percig árnyékos levegőn vagy más, köztes térben akklimatizálódni.

Szívegészég a nyári melegben

A szív- és érrendszeri problémákkal élők és az idősek esetében is fokozott megterhelést jelent az extrém meleg, valamint a változékony időjárás. Nagyon fontos, hogy a nyaralások, utazások alkalmával is pontosan betartsuk a kezelőorvos által előírtakat: időben vegyük be a felírt gyógyszereket, kerüljük a túlságosan megerőltető fizikai aktivitást, ne töltsünk túl hosszú időt a tűző napon. Az olyan krónikus betegségek esetében, mint a magas vérnyomás, a szívbetegség vagy a cukorbetegség, érdemes folyamatosan ellenőrizni az állapotunkat, rendszeresen mérni a különböző értékeket (például a vércukorszintet) és gyakrabban konzultálni a kezelőorvossal.

Emellett kerüljük a magas zsírtartalmú ételeket, húsokat és tejtermékeket, helyettük fogyasszunk növényi alternatívákat, zöldségkrémeket, margarint, melyek a megfelelő koleszterin értékek fenntartásához is hozzájárulnak. A változatos étkezés is a szívegészség megőrzésének egyik kulcsa; a Flora margarinokban található omega-3 és omega-6 zsírsavak ebben is segítenek.

Mit fogyasszunk a hőségben?

A nyári hétköznapok során sokan hajlamosak megfeledkezni a folyadékbevitelről. A játék hevében a gyerekek is gyakran elfelejtik, hogy szomjasak, ilyenkor a felnőtteknek kell gondoskodni a frissítőről. A másik kritikus csoport az időseké, akiknek a korral a szomjúságérzete is csökken, így a kánikulában könnyen kiszáradhatnak. Lehetőleg tiszta vizet, ásványvizet, citromos limonádét, gyümölcsökkel főzött, lehűtött teát fogyasszunk, szomjoltásra a cukros üdítők nem ajánlottak. Az italainkat jégkockával is feldobhatjuk, amibe gyümölcsöt, mentát, bazsalikomot fagyasztunk. Jeges italoknál figyeljünk arra, hogy bár a nagy melegben jól tud esni, a torkunk könnyen megfájdulhat tőle.

Ne feledjük, hogy a kánikulában még fontosabb az élelmiszerekkel kapcsolatos higiénia, ezért a könnyen megromló élelmiszereket mindig hűtve tároljuk, és erre a szállítás során is figyeljünk oda. A kinn felejtett, el nem fogyasztott maradékot már ne tegyük el későbbre, valamint a felolvasztott, megolvadt élelmiszert, fagylaltot, és egyéb fagyasztott ételt már semmiképpen se tegyük vissza a fagyasztóba.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.