A biztonságról és a bizalomról 

Az ember legnagyobb igénye és szükséglete a biztonság. Születésünktől kezdve. Ez nem változik később sem, elkísér életünk utolsó percéig. Bárhová elmész azzal, aki mellett biztonságban érzed magad.

A biztonság kialakulását pedig a kommunikáció és az információ támogatja. Az, hogy tudom, mit, mikorra, kivel, hogyan. S úgy is értem, ahogyan a másik.

Az érzelmi biztonság a fizikain túl legalább olyan fontos. Tudni, hogy értékesek vagyunk, számítanak ránk, támogatnak. Következetesen, mégis emberséggel, megfélemlítés nélkül bánnak velünk.

A biztonság pedig csak bizalmi (nem bizalmas) kapcsolatban születik meg. S a bizalom csak biztonságos környezetben alakul ki. Kéz a kézben járnak ők.

Fel kell építeni mindkettőt. Ez idő. Lerombolni azonban egy pillanat. Vigyázz hát rá!

Avatar photo
Dénes Évi

Érzelmi Intelligencia Coach - az Objektív Személyiségelemzés módszer megalkotója és oktatója

Nem a névjegykártyára írt rang vagy. Nem is az, akinek gondolod magad vagy amit mások gondolnak rólad. Az vagy, amit adni tudsz másoknak. Kinek szavakat, kinek gondolatokat, kinek érzéseket adok. Szavaim másokban válnak valósággá. Keljenek benned is, kedves Olvasó, új életre!