Mi, akik négy évszakban élünk, azt évről évre megtapasztaljuk, hogy milyen a nyárból belépni a sötét és borongós, elvonulós őszbe/télbe, majd onnan újra kilépni a napsütötte, pörgős, kapcsolódós tavaszba és nyárba. Viszonylag könnyen érezhető a télbe lépéskor, hogy alábbhagy a világ – és ezzel párhuzamosan talán az emberek – energiája is. Az ebben az időszakban gyakran előforduló befelé forduló érzéseket sokan ismerhetjük.
Az viszont talán már érdekesebb és meglepőbb információ lehet, hogy a sötétből a világosba, a télből a nyárba való közeledéssel szintén érezhetjük magunkat lehangolva. Hiszen megint nagy váltás következik. Egy elvonultabb, bezártabb állapotból újra a kimozdulás, kapcsolódás, pörgés felé vesszük az irányt. Na most, ha ehhez ebben az évben még hozzáadjuk az elmúlt 2 év pandémiás időszakát is, akkor már talán érthető lehet, hogy mélyen az emberek lelkében miért olyan nehéz „visszatérni a valóságba”.
Hiszen itt most nem csak egy egyszerű télből-nyárba helyzetet kell meglépni. Hanem azt is, hogy az elmúlt két évben szinte folyamatosan arra voltunk kondicionálva, hogy maradjunk távol más emberektől és a külvilágtól. Hiszen minkettő veszélyeket rejtett magában.
Még ha néha ebben volt is némi fellélegzés, többnyire nyaranta, egy ilyen két évnyi lelki és fizikai elzárásos időszak láthatatlanul bemarja magát a lényünkbe. Mire pedig ezt észrevesszük, már csak nagyon tudatos belső munkával és tetterővel lehet ebből kijönni és legalább valamelyest visszatérni a „normál” állapotunkba.
Nézzük is meg, hogy miből lehet felismerni, ha beleragadtunk az elzártságba és vajon mi lehet a megoldás!
Kilépés hiánya
Például abból ismerheted fel, hogy azt veszed észre magadon, hogy annak ellenére, hogy most már bármikor kimehetnél a lakásodból/házadból, mehetnél találkozni ismerősökkel, barátokkal, mégsem teszed.
Amikor arra gondolsz, hogy újra emberek között legyél, akkor – ha csak picit is, de – összeszorul a gyomrod. Jön egy megmagyarázhatatlan belső ellenállás.
Ami mondjuk a pandémia tombolásának kellős közepén érthető volt, most azonban már nem lenne szükséges ezt érezni. Már elmúlt az elzárkózás, elvonulás, a tél időszaka is. És mégis még mindig ez az érzés fog el. Hát ezt okozza a múltbeli kondicionálás – olyan érzéseket, érzelmeket hozol magaddal onnan a múltból a jelenbe, amire itt már nem is lenne szükséged.
A minap egy tréninget tartottam, ahol előjött ez a téma. Egy résztvevő említette, hogy neki még mindig mennyire furcsa emberek közt lennie, kilépnie a külvilágba. Érzi, hogy nincs már szükség erre az érzésre, de mégis nehéz túllendülnie a dolgon.
Én magam is voltam ebben a helyzetben, főleg a Covid első hulláma után. Bár már semmi nem indokolta, hogy otthon üljek, mégis nehezen szoktam vissza abba, hogy bármikor, bárhova mehetek, korlátozások nélkül. Ebben nekem pedig egy dolog segített.
A kilépés hiányának megoldási lehetőségei
Az én megoldásom akkor, és azóta is – amikor a következő hullámok után részben még mindig észleltem ezeket a jeleket magamon –, hogy erőt vettem magamon. Akkor is, ha legszívesebben a hét minden napját otthon ülve töltöttem volna, inkább úgy döntöttem, hogy programokat szervezek emberekkel. Találkozás, egy ital, egy séta, kiülés valahova, közös sportolás, egy mozi. Bármi és akármi, ami nem az, hogy otthon ülök. Ha pedig ezt egy-két hétig mondjuk minden másnapra beterveztem, az azt eredményezte, hogy át tudtam írni a korábbi negatív szokásrendszeremet. Nevesítve, a bezárkózást. És mivel megtörtént a múlt felülírása, már nemhogy „nem fájt” elmennem otthonról, hanem ugyanúgy természetessé vált, mint azelőtt.
A lényeg ilyen helyzetekben a tudatosság. Először is észrevenni azt, hogy ami veled történik (akár a saját fejedben, lelkedben belül), az nem jó neked, az nem igazán te vagy.
Másodszor pedig, tenned kell ellene. Senki nem fogja megfogni a kezedet és kirángatni téged ebből. Neked magadnak kell megtenned.
Az elején nehéz lesz rávenned magad, ez valószínű. Hiszen végülis kényelmes dolog otthon lenned, megszoktad, komfortos. De amikor már benne leszel a helyzetekben, vagyis amikor már nem otthon vagy, hidd el, hogy élvezni fogod. Visszatér majd az a régi érzés, hogy igen, ez vagyok én valójában, csak egy kicsit az elmúlt időszakban másképpen éltem az életem. Kint – bent – és végre újra kint.
A cikk második részét jövő kedden, 06. 24-én olvashatjátok.
