44 éves vagyok. Pontosabban leszek októberben, de azt hiszem ez egy állapot a férfiaknál, amikor kezdjük átérezni, hogy hiába a 40 az új 20 szlogen, azért a másnaposság már két napig tart, a felszedett kilók már nem három edzéssel jönnek le, és egy-egy kimaradt futást is jobban megérezzük a legközelebbi alkalommal. Viszont sokkal jobban tudjuk, hogy mi a jó nekünk. Jó esetben évekkel korábban elhagytuk a kólát a borból, amiből már a szárazat kortyolgatjuk öblös, vörösboros pohárból, és rájöttünk, hogy a rendszeresség hozza meg azt a sikert, vagy azzal érjük el azt a célt, amit kitűztünk magunk elé. Legalábbis én.
Itt át is váltok egyes szám első személyre. Kisfiam születése után nem sokkal egy kisebb motorbalesetem volt, aminek köszönhetően elszakadt a bal térdemben a keresztszalag. Az első kép 2017 januárjában készült, amikor is a sikeres műtét után otthon lábadoztam. Szó szerint. Ekkor sok minden megváltozott és átgondoltam az életemben.
Ami azonban váratott magára, az a sportolás újrakezdése. Abban az évben annak reményében csináltam végig a féléves felépülési időszakot, ami alatt naponta háromszor kellett tornáztatnom a lábamat és hetente jártam gyógytornászhoz, hogy elkezdhetek újra futni. Számomra 17 év foci után a futás volt az, amiben megtaláltam azt a sportot, ami kikapcsol, feltölt, és ahol újabb és újabb célokat tűzhetek ki magam elé. Sikeresen teljesítettem 2 fél- és 3 teljes maratont és a heti 3-4 futó edzés megszokott program volt 1-2 úszással/kerékpározással kiegészítve. Azonban a műtétet követően eltelt a 6 hónap, de a gyógytornász által már engedett edzések elmaradtak. Hol a munka jött közbe, akkor kezdtem a vállalkozásomat, hol családi program, mindig volt kifogás. Na meg a „majd holnap pótolom” halogatás, amiből persze nem lett semmi. Ezt egészen addig csináltam, míg 2018-ban le kellett mondanom egy olimpiai távú triatlon versenyt, amit természetesen csak teljesíteni szerettem volna, de a felkészültségem nem volt elég arra, hogy elinduljak. Gondoltam, sebaj, az elkezdett edzéseket majd egy tavaszi félmaratonon kamatoztatom. Az igaz, hogy van izom memória, de azért van az az idő, ami alatt az is megkopik, és a kimaradt 5 év, valamint a keresztszalag műtét nem telt el nyomtalanul. Sajnos az edzés hiány sem, így megint elmaradt a tervezett megmérettetés. Továbbra sem vettem igazán komolyan a tréningeket, ami mellett 2019 végére oda jutottam, hogy 96,6 kilót mutatott a mérleg, amikor ráálltam… Ekkor határozta el, hogy ennek vége. Elkezdtem edzőhöz járni, mert megismertem magam annyira, hogy szükségem van a keretekre, és kitűztem egy célt:
a fogyás mellett képes akarok lenni futás közben karrier coachingot tartani, amikor is a megszokott irodai környezet helyett egy Margit-sziget kört teljesítve beszélgetek az erre nyitott ügyfelemmel.
Ehhez kellett az állóképesség. Na meg ahhoz, hogy a Facebookon alakult Backpack Running csapatával vasárnaponként el tudjak menni arra a 10 km-es körre, miközben reggelit visznek a hajléktalanoknak. Nem azt mondom, hogy azóta nem hagytam ki egyetlen edzést sem, de ahhoz már nagyon komoly ok kellett. Közben arra is rájöttem, hogy ha reggel nem futok, akkor aznap már nem fogok, így minden edzés napon az 5 órai kelés után 6-kor elindultam az aznapi távot teljesíteni, vagy épp keresztedzésként úszni, vagy kerékpározni. Emlékeimben még tisztán él az első edzés élménye, amikor szembesültem azzal, hogy az egykor 80 kilósan 5:10-es átlagos kilométereket futott énem hogyan küszködik egy 30 perces felmérővel és az egekben lévő pulzusával. Amikor erről hazaértem, csak egy dolog motivált: innentől csak jobb lesz.
Közben elmaradtak az édességek az étrendemből, az esti melegszendvicseket felváltották a saláták, és visszatértem a napi 5-szöri étkezéshez gyümölcsökkel, müzlivel és sok vízfogyasztással kiegészítve.
Attól függetlenül, hogy ezt a vírusos időszakban elliptikus trénerre cserélve folytattam, még a nyár elején sem mertem gondolni, hogy készen lehetek egy félmaratonra, így el is hessegettem az ötletet, hogy induljak. Aztán egy balatoni jóleső 1,5 órás futás után azt éreztem, akár meg is lehet. Ennek fényében készültem az utolsó hónapban 3 héten keresztül heti 5 futó edzéssel, hogy aztán a végén azt mondhassam: készen vagyok. Persze, ilyenkor mindenkinek van álom ideje, így nekem is volt: visszatérőként 1-essel kezdődjön.
Szombaton, amellett, hogy elhoztam a rajtcsomagomat, ráálltam a mérlegre, ami 86,3 kg-ot mutatott. -10,3 kg! Most ez a versenysúlyom, mosolyogtam, és készültem a vasárnapra.
Tettem ezt egészen addig, míg beszéltem egy orvos barátunkkal, aki azt javasolta, hogy a vírus fertőzés veszélye miatt ne menjek a versenyre. Gondoltam, rendben, ha nem is ott, de valahol le kellett futnom a 21,1 km-es távot, így helyette felkeltem 4-kor és 5 után pár perccel elindultam 4 Margit-sziget körre, ami éppen egy félmaratoni táv. Jelentem sikerült! Nem csak a teljesítés, hanem az álom idő is meg lett: 1:57:48. Igeeen – szakadt ki belőlem, hiszen egy régóta cipelt kő esett le a szívemről, azt éreztem, hogy megérkeztem, ez vagyok én. Végre az elmúlt évek után ismét futónak mondhatom magam.
Miután a versenyen tervezett célfotó, amin kisfiammal együtt futunk be, elmaradt, ezért feleségem otthon egy házilag készített célszalaggal várt, így pótolni tudtuk a közös képet. Ez látszik a második fotón.
Mindezt miért osztottam meg? Mert nem csak a kezdés, hanem az újra kezdés sem egyszerű. Persze, minden fejben dől el, de ehhez több dolog is szükséges. Egyik az önismeret, hogy kinél mi az, ami működhet. Mi lehet az első lépés a cél felé. A másik egy jó célkitűzés, ami egyben motiváló és elérhető is – ahogy azt vállalkozásról szóló cikkemben a SMART célkitűzésről írtam – és harmadszorra nem árt, ha van segítség, aki nem csak a felkészülésben nyújthat szakértő támogatást, hanem a nehezebb időszakban is támogatást tud nyújtani.
Mint ahogy remélem az elinduláshoz ez az írás is.
Szöveg: Szemán Zoltán – karrier coach, tanácsadó – www.karrier-coach.hu
