Uzsonnatippek a kánikulában

Legyen szó napköziről, kirándulásról vagy táborozásról, a gyerekek uzsonnájának megszervezése a nyári napokon még nehezebb kérdés, mint az iskolaidőszak alatt. Mit érdemes csomagolni, ami nem romlik meg azonnal a kánikulában, ráadásul még a legkisebbek is szívesen megeszik? A Rama szakértői segítenek, hogy mit tegyünk az uzsonnásdobozba a legmelegebb napokon.

Számít az alapanyag

A nyári forróságban fontos, hogy olyan alapanyagokat válasszunk, amik jobban bírják a magasabb hőmérsékletet, nem romlanak meg hamar. Épp ezért érdemes kerülni a majonézes ételeket, a tojásos, húsos és tonhalas szendvicseket, ha nem tudjuk biztosítani a folyamatos hűtést. Az előre felvágott zöldségek, gyümölcsök is könnyen megfonnyadhatnak – inkább megmosva, egészben csomagoljuk ezeket. Ha pedig könnyebben fogyasztható, növényi alapú fogásokat szeretnénk adni, a hüvelyesekből – így a sárgaborsóból vagy vöröslencséből – készült krémek hosszútávon biztosítanak a gyerekeknek energiát.

Akár előre is felkészülhetünk

A kánikula idején akár csomagolhatunk olyan, hidegen is ízletes, teljes értékű ebédet is, ami szintén kevésbé érzékeny a melegre. Ilyen például a zöldséges tortilla: amellett, hogy változatosan megtölthetjük (például mozzarellás, babos-sajtos töltelékkel), evőeszköz sem kell hozzá, és bárhol könnyen fogyasztható. Akár előző éjszaka is összerakhatjuk, mert nem veszít az élvezeti értékéből, így nem kell belezsúfolni a reggeli rohanásba. Uzsonnára pedig praktikus megoldások lehetnek az édes vagy sós muffinok, amik könnyen elkészíthetőek egy kis margarin és akár a vasárnapi ebédből megmaradt főtt krumpli vagy sajt felhasználásával. Ráadásul nem nyomódnak össze, ezért akár hosszabb utazásokra is ideális választást jelentenek.

Tudatos csomagolás

Annak érdekében, hogy minél tovább maradjanak frissen az ételek, rögzítsünk az uzsonnás doboz mellé egy jégakkut – így az sem baj, ha pár órát még a táskában marad a tízórai. A csomagolt ételek mennyisége sem mindegy: ha lehet, próbáljunk annyit bekészíteni, amit biztosan elfogyaszt a gyermekünk. Az egész napos tárolás alatt felmelegedhetnek a falatok, így könnyen megromolhatnak, ezért a nap végén már nem célszerű a maradékot tovább tárolni.

Folyadék, folyadék, folyadék

Gyakran megfeledkezünk arról a tényről, hogy a folyadékpótlás legalább ugyanannyira fontos a szervezet egészséges működése szempontjából, mint a kiegyensúlyozott étrend. A melegebb nyári időszakban figyeljünk arra, hogy gyermekünknek biztosítsuk a szükséges napi folyadékmennyiséget vízzel, ízesítetlen vagy citromos teával. A hidratáltság szempontjából is érdemes az édesített, szénsavas üdítők és tejes készítményeket inkább elkerülni a nagy melegben, valamint a 100%-os gyümölcsitalokból is javasolt csak minimális mennyiséget fogyasztani, hiszen ezeknek is magas a cukortartalma. A már előre lehűtött termoszba öntsük bele a hideg italt, teát, ami így lassabban fog felmelegedni. A palackba tehetünk még fagyasztott gyümölcsöket (például szedret, epret vagy áfonyát) amelyek az ízesítés mellett tovább hidegen tartják a házi készítésű üdítőt.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.