Valami új kezdődhet el

Korántsem egyszerű hónapokon vagyunk túl. Sőt, igazából még javában zajlanak az események. Nagy lezárások, új utak, elindulások. Az összegzés hónapja ez, amikor is visszatekinthetünk arra, hogy ebben az évben eddig mire jutottunk, hogyan éltük eddig az életünket, milyen döntéseket hoztunk, kikkel kapcsolódtunk, hol ért minket öröm és fájdalom. 

Felismerhetjük most azt, hogy mi rombolt és mi épített minket testileg, lelkileg és szellemileg. Fontos, hogy tisztán rálássunk az életünkre és, ami még fontosabb, hogy döntsünk végre. Leginkább magunk mellett. A mellett, hogy beleállok végre az életembe és engedem, hogy a szívem vezessen. Hogy a szívem szerint döntsek és tudjam, hogy csak rajtam múlik a boldogságom.

Fotó: Picjumbocom / pexels.com

Felelősséget vállalni a saját életünkért ijesztő elsőre, mert egyből bekapcsol az ego, hogy „de akkor egyedül maradok”, hogy „akkor megítélnek”, hogy „ez nem normális és más mit fog gondolni rólam” és még sorolhatnám. Mégis hatalmas belső szabadságnak örvendhet az, aki ezt megtapasztalja. Mert már nem más életét akarja élni és másnak megfelelni, hanem egyszerűen ő csak szívből él. A szíve vágya, a lelke hangja vezeti és akkor kezd el igazán élni. 

Mindannyiótoknak ezt kívánom, miközben ezeket a sorokat írom, hogy éljétek meg ezt az érzést. Nem maradtok egyedül, mert többen is vannak, akik ugyan így fognak cselekedni, ezzel utat mutatva másoknak is. Úgy tudsz igazán boldogságot, harmóniát, örömöt, egészséget, szerelmet teremteni magadnak, ha önazonosan cselekszel és szívvel lélekkel élsz. Ez egy döntés, amire itt és most van a lehetőségünk. Egy mély, belülről jövő meginoghatatlan választás. A szív és a lélek útja, melyet járva földi mennyországot alkotsz magadban és magad körül. 

Nézz körül most az életedben és ismerd fel, mi vitte eddig az energiádat, húzd meg a határaidat, lélegezz mélyen és mélyebben és hallgass a lelkedre. Hogyan döntenél most szíved szerint? Mit választanál? Milyen lenne az életed, ha megszűnne a félelem hangja a fejedben? Merre vezet a lelked?

Válassz szívből még, ha elsőre ijesztőnek is tűnik. Igen, ez azzal jár, hogy el kell hagynunk a régit, azt, ami már nem hozzánk tartozik, amiben nincs benne a teljes szívünk, amit már nem tudunk felemelően csinálni. Lehet, hogy elválnak, leválnak tőlünk emberek, elköltözünk régi helyünkről, vagy csak munkahelyet váltunk vagy épp csak egy régi hitrendszert, gondolkodásmódot, érzést, tevékenységet, viselkedésmintát kell elengednünk, mert valami megváltozott bennünk. 

Fotó: Ryu Orn / unsplash.com

Engedd, hogy menjen. Bármi is az, búcsúzz el tőle, ismerd fel, miért kapcsolódtál eddig hozzá, mit akart mutatni neked, mit tanultál általa és belőle, értsd és lásd meg az összefüggéseket és csinálj helyet, hogy az új megérkezzen. Az új tisztább minőség, az, amiben már nincsenek játszmák, álarcok, csak önmagad felvállalása és őszinte élete. Leginkább önmagad felé. Szeresd magadat is annyira, hogy adsz abból a végtelen szeretetből, ami ott van benned és ismerd fel, hogy ha Te szívből élsz és eszerint cselekszel, akkor a környezeted is olyan lesz. Tiszta, őszinte kapcsolatok és helyzetek, öröm, egészség, harmónia. Tapasztalatból mondom, pedig nekem sem volt egy királylány életem. De mertem dönteni és választani. 

És most is van olyan az életemben, amit nekem is meg kell ugranom, mert felismertem, hogy eddig mit működtettem, és pokoli nehéz szembesülni vele, pláne megugrani és azt mondani, hogy bármennyire is félek, akkor is beleállok… De a korábbi tapasztalataim súgnak: minden kudarc egy tapasztalás és minden veszteségben ott az ajándék. Nem is akármilyen. Általában, ha képesek vagyunk szembenézni a félelmeinkkel és beleállni az igazi önvalónkba, a legszebb ajándékokat kapjuk. Lehet nem pont úgy, ahogy számítottunk rá, de megérkezik.

Bízz és higgy benne, tudatosan nézz rá, mi épít és mi visz előre, tisztítsd meg magadat és a környezeted, tedd le a múlt terheit végre és indulj meg a megújulás irányába. Kapcsolódj és tanulj a természettől, nézd, ahogy a fák éledeznek, kinyílnak és erőt gyűjtenek. Meríts erőt belőlük Te is, majd, amikor úgy érzed, indulj el. Érkezz haza, befelé a szívedbe, majd ragyogtasd ki a világba a fényedet. 

Avatar photo
Pető Rita

Személyi edző, fizikai és mentális tréner

Sziasztok! A személyi edzés mellett mentális állóképesség fejlesztéssel foglalkozom. Mentorként és objektív személyiségelemzőként segítek az embereknek megérteni a saját működésüket és belső világukat. Úgy gondolom, hogy a test és lélek útja elválaszthatatlan egymástól, így ennek az egyensúlynak a megteremtésében segítem a hozzám fordulókat. Azaz megérteni önmagukat, hogy meg tudjanak megbirkózni az előttünk álló akadályokkal és mindezt cselekvéssé formálni, akár egy személyre szabott edzéstervvel vagy egyéb mozgásformával.🙂