Filmtörténetet írt 1978-ben Jamie Lee Curtis

A Halloween főszereplőjeként ő lett az első hivatalos sikolykirálynő (scream queen). A színésznő, hiába hozott neki világhírt John Carpenter filmje, nem rajongott a szerepéért, még kevésbé azért, hogy a folytatásokban is el kellett játszania a késes rém elől menekülő Laurie Strode-ot.

„Nem szeretek megijedni és félni – nyilatkozta az Entertainment Weeklynek. – Nem vagyok képzett színésznő, soha nem jártam megfelelő tanodákba, mindig a saját érzelmeimet rakom a szerepekbe, talán túlságosan is. A traumáimból építkezem, volt belőlük elég, ezért amikor a Halloween-filmekben rettegek, azért lehet hiteles, amit csinálok, mert mindig saját magamat játszom.”

Curtisnek fenntartásai vannak az 1978-as filmet követő régebbi folytatásokkal kapcsolatban, ám az új trilógiával már elégedett (Halloween, Gyilkos Halloween, Halloween Ends). Szerinte a rendező, David Gordon Green megtalálta azt a megközelítési módot, ami új életet lehelt a franchise-ba. „Negyven év után visszatért az alapokhoz, és nem vette tekintetbe azt a sok réteget, ami az eredeti Halloweenre ennyi idő alatt rárakódott – magyarázta a színésznő a Vogue-nak. – Vagyis nem cipelte ezt a komoly terhet, ezért a Halloween új lendületet kapott. Az alapokra tudtunk koncentrálni, és kihozhattuk a maximumot a máig működőképes koncepcióból.”

Iparági források szerint bár a hamarosan látható rész címe azt sugallja, hogy vége a sorozatnak, bőven maradt annyi potenciál a sorozatban, hogy folytatni tudják.

Halloween Ends – hazai bemutató: 2022. október 13.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.