Giro d’Italia – A martonvásári huszárvágta lett a legkreatívabb szurkolói aktivitás

A martonvásári Szent László Huszáregyesület által bemutatott vágta kapta a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyen a “legkreatívabb szurkolói aktivitás” díjat, melyet a viadal olasz jogtulajdonosai és a Nemzeti Sportügynökség szakemberei ítéltek oda az esemény magyarországi nyitószakaszán bemutatott produkcióért.

A produkcióval a Fejér megyei település szándéka az volt, hogy ne csak Martonvásár, de egész Magyarország jó hírét vigye a világban, és pozitív országimázst közvetítsen. A vágtát többször is elpróbálták az esemény előtt, az öt lovason kívül a huszáregyesület további három tagja segítette a helyszínen a produkció megfelelő megvalósulását. A vágtáról kisfilm is készült, melyet a későbbiekben esemény- és városmarketing célokra kívánnak használni.

“A huszárvágtáról készült kisfilm sikere az esemény napján és az azt követő időszakban uralta a közösségi médiafelületeket és egyöntetű elismerést hozott Martonvásár és a huszáregyesület számára. Úgy véljük, hogy az esemény egyedi és megismételhetetlen ebben a formájában, és aki látta, emlékezni fog rá”.

Az idei Giro d’Italia első három szakaszát rendezték Magyarországon, a Budapest-Visegrád nyitóetap után egy fővárosi időfutamot, majd a Kaposvár-Balatonfüred útvonalat teljesítette a mezőny.

Forrás: mti
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.