“Nem értelek! “ – mondtam neki ma reggel, miután összefutottunk és elmondta 2 percben, hogy mennyi problémája van az életben, nem szereti a munkáját, állandó rohanás az élete, az edzések alatt is rezeg a mobilja a zsebében, ráadásul így 30 és 40 között már egy két ránca is van.
És mit szeretsz az életedben? – döftem bele kérdésemet egyenesen a szívébe.
Éreztem, hogy messzire mentem, teljesen lefagyott, de ekkor folytattam tovább:
Jól gondolom, hogy a szerelmed mellett ébredtél ma reggel?
Teljesen véletlenül nem te készítetted el a kislányodnak a reggelit és kísértétek el együtt az iskoláig?
Talán rosszul láttam hétvégén azt a képet, ahol a szüleiddel ebédeltetek együtt és az édesapád ölében ült az unokája?
Valahol eme mondatom környékén jelent meg az első könnycsepp a szeme sarkában…
Szerintem már nem bánta, hogy nemsokára beér a munkahelyére, már várta, hogy végigrohanja a napot és, hogy a mobilja rezegjen edzés közben a zsebében.
Könnyes szemmel csak rám mosolygott, megölelt és mindenki folytatta tovább útját ezen a szürke hajnalon.
” A boldogság ott van, ahol megtaláljuk, nem pedig ahol keressük.”
/John Kay/“Néha pedig csak segítenünk kell másoknak megmutatni, hogy már régen megtalálták.”
/Marek/
