Új fordulat az eltűnt kínai teniszezőnő ügyében

Hu Hszi-csin, a kínai kormányzati bulvárlap, a Global Times főszerkesztője, néhány napja azzal támadta a WTA-t az eltűnt Peng Shuaj kapcsán, hogy a szervezet megsérti a szólásszabadságot.

Véleménye szerint a női tenisztornákért felelős szervezet – amely bejelentette, hogy amíg nem kap hitelt érdemlő információt Shuaj hollétéről, felfüggeszti a tenisztornákat Kínában – kényszeríti Shuajt, hogy támogassa a nyugat támadását a kínai rendszer ellen, mivel csak azt hajlandó elfogadni a teniszezőnő hollétével és jóllétével kapcsolatban, ami narratívájába beleillik. Üzenetét a Twitteren fogalmazta meg, ami azért furcsa választás, mert a közösségi média platform a kínai felhasználók számára nem elérhető, az egész országban le van tiltva. A szólásszabadság jegyében, ugyebár.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság továbbra is védi álláspontját, mely szerint „csendes diplomáciai eszközökkel” igyekszik megoldani a helyzetet, de két videóbeszélgetés után sem tudtak érdemi információt adni tegnapi sajtótájékoztatójukon Peng Shuajról. A NOB mellett a férfitornákért felelős szervezet, az ATP is egyre több támadást kap, amiért nem állnak eléggé a sarkukra. Andy Roddick és Martina Navratilova korábbi Grand Slam győztesek is kemény kritikát fogalmaztak meg a szervezet közleménye kapcsán, amelyben az elnök Andrea Gaudenzi arról ír, szerinte az tesz jót Shuaj ügyének, ha a tenisz globálisan mindenhol, így Kínában is jelen van, ezért nem követik a WTA példáját. Az amerikai Roddick szerint sok szóval mondták el a semmit, míg a csehek sztárja, Navratilova pedig úgy gondolja, ha férfi top teniszezőről lenne szó, mindjárt más lenne a hozzáállásuk. A WTA ügyvezetője, Steve Simon közben újabb e-mailt kapott Shuajtól, aki arról ír, megdöbbenti a döntés, hogy kivonják a női tornákat Kínából, és nem ért vele egyet. Simon továbbra is vitatja, hogy a teniszezőnő szabad akaratából írt.

Nyitókép: sportbible.com

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.