Öngondoskodás a halacska módszerével

Közeledik az év vége, rohanás, kapkodás veszi kezdetét, és ráadásul most nem is tudunk annyira felszabadultan ünnepelni. Egyre több a nyomás, egyre jobban érezzük, hogy valami nincs rendben. Megborult az egyensúly, és a kibillent állapotból nagyon nehéz figyelni magunkra, ezáltal másokra.

Mégis mi a megoldás? Hogyan lehet visszaállítani az egyensúlyt, hogyan tudunk magunkról gondoskodni, másokra is figyelni? Egy rövid tanmesét hoztam nektek, mely jelen helyzetben segítség lehet.

A kígyó meg a hal (örmény népmese)

A kígyó cimboraságot fogadott a hallal.
– Húgocskám – mondja a kígyó a halnak -, végy fel a hátadra, és vigyél el csónakázni a tengeren.
– Szívesen – felelte a hal -, ülj fel a hátamra, majd viszlek, hadd lásd, milyen a mi tengerünk.
A kígyó a hal köré csavarodott, s elúsztak a tengeren. Alig úsztak valamicskét, mikor a kígyó megharapta a hal hátát.
– Nővérkém, miért harapsz engem? – kérdezte a hal.
– Ó, csak véletlenül – felelte a kígyó. Megint úsztak egy ideig, s a kígyó ismét belemart a hal hátába.
– Nővérkém, miért harapdálsz engem? – kérdezte a hal.
– A napfény megzavarta a fejemet – felelte a kígyó.
Ismét úsztak egy ideig, s a kígyó megint megharapta a halat.
– Nővérkém, miért harapdálsz engem folyton?
– Ez a szokásom – felelte a kígyó.
– Hát nekem is van egy szokásom – felelte a hal, s jó mélyen lebukott a víz alá a tengerbe.
A kígyó fuldokolni kezdett, s elmerült.
– Ilyen az én szokásom! – mondta a hal.

Mit üzen a mese, hol és hogyan segít

Mint minden mesének, ennek is több olvasata van. Azért szeretem az állatmeséket, mert a helyzet megoldása rövid időn belül megtörténik. Ezáltal bennünk is aktivál egy olyan lélekterületet, amely felébred, és cselekszik.

A kígyó csónakázni szeretett volna, élvezni a tengert, ahová nem tudott volna eljutni. A hal pedig szívesen a hátára ültette. Örült, hogy megmutathatja a tenger szépségeit, de nem tartott sokáig az idilli kép, hiszen a kígyó folyton megharapta a halat. A harmadik harapás után viszont a hal már nem volt olyan kedves hozzá, így alámerült.

Fotó: Donald Tong / pexels.com

Felmerül az első kérdés, hogy mit veszünk a hátunkra? Milyen terhet cipelünk, és meddig? Milyen gondolatok harapdálnak minket, és meddig engedjük? Milyen szorongató kapcsolatban maradunk, amely inkább használ, mint örömöt szerez?

Mi az, amit bizalommal fogadtunk, de kiderül róla, hogy csak használ minket? Felvállaljuk-e a saját természetünket, megvédjük-e a határainkat? Vagy hagyjuk, hogy a végtelenségig harapdáljon egy-egy helyzet, ember vagy gondolat?

Itt a hal nem menekül, hanem visszahúzódik saját közegébe, leoldja magáról a szorongató erőket, cselekszik. Saját erőterébe úszik, ahová más nem férhet. Megmutatja erejét. Nem kezd el könyörögni a kígyónak, hogy hagyja abba a harapdálást, úgysem hagyná. Nem bízik a kígyóban a végtelenségig, hogy majd csak megváltozik. Úgysem változna. Olyan helyre viszi a kígyót (a tenger mélyére), ahol a kígyó nem tud létezni, nem az ő élőhelye, ismeretlen terep.

És mi a hal közege? A víz, a mélység, a tágas tér. Mint szimbólum a víz az érzelmek birodalma, az újjászületés lehetősége, az áramlás és nőiség megélésének tere. Az a hely, ahová visszahúzódva önmagunk lehetünk, ahol megélhetjük a tiszta tudat világát, ahol a zavaró, harapdáló, szorongató erők nem érnek utol. Ebben a térben tudunk figyelni önmagunkra, gyógyulni, erőt meríteni, csendben lenni, bent és lent lenni. Belül az érzelmeink világában, lent a mélységeink világában. Női minőségek ezek, melyeket jó átélni, megtapasztalni. Ide bármikor lehet jönni. Nagyon fontos helyszín.

Közeledve a karácsonyi időszakhoz méginkább felértékelődik a benti tér átalakító ereje.

Fotó: Engin Akyurt / pexels.com

Így csökkentsd a stresszt, a szorongást és rohanást az életedben

1. A külvilágból haladj belső világod felé

Online detox – kapcsold ki pár órára – napra – az online világot az életedből. Nem történik semmi baj, ha pár napig nem hallgatsz híreket, nem olvasol szörnyűségekről. Helyette vegyél egy könyvet a kezedbe, és olvass. Biztosan van olyan könyv, mely régóta porosodik a polcon, mert a nagy rohanásban nem volt időd rá.

2. Negatív gondolatok megfigyelése

Figyeld magad, és csípd nyakon a harapdáló kígyókat, azaz a negatív gondolataidat. Nézd meg, hogy egy nap során átlagosan milyen gondolataid támadnak, milyen köröket futtatsz újra és újra. Oldozd le magadról ezen gondolatokat, és helyettük fókuszálj az elérendő céljaidra, vágyaidra. Hidd el, hogy működik. Hiszen minden energia. Ha állandóan negatív spirálban vagy, ne csodálkozz, hogy nem működik valami. Vegyél erőt magadon, és helyezd át a fókuszodat oda, ahova tartasz, ahol szeretnél lenni. Cselekedj, a halacska is ezt tette. Merülj a tenger végtelen lehetőségeinek birodalmába.

3. Mozgasd a tested

Az öngondoskodás egyik legfontosabb pillére, hogy a testedet is mozgósítsd. Nem elég lelkileg jól lenni, hiszen a tested ugyanolyan fontos, mint a lelked. Tapasztald meg a határaidat, fázz, izzadj, fáradj el, pihenj. Legyél rugalmas. Menj a levegőre, az erdőbe, lélegezz nagyokat, sétálj, és figyeld a természet erejét, hangját, csendjét. Mindig megnyugvást hoz, sőt, gyógyító erővel bír. Ráadásul a negatív gondolatokat a mozgás kilendíti. Szó szerint ki tudsz mozdulni alóluk, hiszen a tested mozgás közben azt üzeni a lelkednek, hogy cselekszel.

4. Táncolj a tenger alatt

Ha visszahúzódtál a saját teredbe, hallgass olyan zenét, amit nagyon szeretsz. Hunyd be a szemed, és engedd, hogy a zene lelkedig hasson. Táncolj rá, lendülj, ringatózz, lépegess, forogj, mindegy mit, csak mozdulj a lelkedből. Éld át az örömöt a testedben, tölts fel a zene erejével önmagad.

5. Használd a művészetek erejét

Rajzolj, színezz, fess. Meglátod, a színek csodálatos erővel bírnak. Akár lerajzolhatod, hogy a mesében hol érzed magad, melyik jelenetnél. Vagy lerajzolhatod a saját tenger alatti világodat, hogy hogy néz ki, milyen környezetben érzed jól magad, mi kell ahhoz, hogy visszatalálj egyensúlyi állapotodba?

Ezek a gyakorlatok abban segítenek, hogy le tudd rázni magadról a szorongató kígyót. Mert ahol a harc és a küzdelem nem segít, ott a visszahúzódás segít. A saját erőterünkben való gyógyulással, az egyensúly megtalálásával, a lelki béke helyreállításával nagyon sokat tehetünk magunkért és ezáltal másokért is.

Kellemes merülést kívánok Neked!

 

 

Avatar photo
Farkas Renáta

Művészeti Terapeuta, Táncoktató

A legszebb táncot Életnek hívják, és Önmagaddal táncolod. A tánc, a zene, és rajzolás segítségével azon dolgozom, hogy a szabadságát vesztett léleknek utat mutassak. Megmutatom, hogyan tudod magadat az öröm állapotába táncolni, rajzolni, és felszabadítani lelked madarát, mely arra vár, hogy Téged szolgáljon.