Így tartsd meg a formád minden életszakaszban

Ahogy öregszünk, úgy változik a testünk és az anyagcserénk. Ez nem új dolog. De! Tudod, hogy mely életszakaszban mire kell figyelned, hogy megőrizd az alakod és a kondíciód? Mert az, ami a 20-as éveidben bevált, már nem fog működni a 40-es éveidben. Kovács Judit, a Gullon dietetikusa segít, hogy elkerüljük a buktatókat.

A 20-as években

Ebben az időszakban általában az egyetem vége felé járunk, és elkezdünk dolgozni. Kezdőként a munka teszi ki az életünket, minden más a háttérbe szorul. Ez könnyen meglátszódhat a hirtelen felszaladt kilókban, vagy akár a táplálkozás teljes felborulásában, hiszen sok esetben előfordulhat, hogy „nincs időnk enni”. Ilyenkor érdemes arra odafigyelni, hogy például az íróasztalhoz készítsünk oda magunknak egészséges rágcsálnivalókat (pl.: egy Gullon Cukormentes Kakaós kekszet), kisebb kiszerelésben, amit könnyedén magunkkal vihetünk a táskánkban is, vagy gyümölcsöt, zöldséget, esetleg könnyű ebédeket. Ha nincs időnk főzni, akár rendelhetünk is, csak arra figyeljünk, hogy ne maradjon ki étkezés. A kávé mennyiségre is érdemes figyelni, napi 1-2 adagot elég fogyasztani, hogy ne terheljük túl a szívet. Ugyanez a helyzet az energia italokkal is. Bármennyire lehetetlennek tűnik, de próbáljunk meg odafigyelni a pihenésre is. Ebben a korban a szervezet még hálásan működik. Ha fel is szalad pár kiló, könnyebb tőle még megszabadulni.

A mozgás ilyenkor könnyedén megy, mert még egészségesebb a szervezet. Többféle sportot tudunk űzni. Itt beleférhetnek extrémebb, nagyobb erőkifejtést igényló sportok is, amit a szervezet még jól tolerál.

A 30-as években

A legtöbben ebben a korban vállalnak gyermeket, ami a súlyban is meglátszódhat. Ezért érdemes már a babavásár előtt odafigyelni az életmódunkra, a táplálkozásra, hiszen ez később befolyásolhatja a gyermek egészségét, vagy a gyermekvállalás sikerességét is. De ez igaz a férfiakra is, mert a spermium számot egészséges étkezéssel bizonyos szintig lehet befolyásolni. Itt még hálásan működik az anyagcsere, nem kúsznak még úgy fel a kilók, viszont a 30-as évek vége felé már azért megfigyelhetjük férfiaknál a pocakosodást, a nőknek pedig már picit nehezebb fogyni…

Aki eddig nem tette, az itt próbáljon meg odafigyelni. A szervezet már a súlytöbbletre könnyebben reagál betegség formájában is.

A rostfogyasztás fontos, jó ötlet magunknál tartani pl. egy Gullon Tradizionale kekszet.

A sport jó, ha csatlakozik a táplálkozáshoz, azért is, mert itt már jóval nehezebb fogyni sport nélkül. Ráadásul attól, ha lefogyunk, még nem biztos, hogy csinosak, feszesek, formásak leszünk, mert ezt a mozgásnak köszönhetjük. Hogy milyen mozgásformát választunk – lassabb jógát, vagy egy intenzívebb box edzést, vagy akár úszást – itt még mindegy, egy a fontos: szeressük, amit csinálunk!

Kép: freepik.com

A 40-es években

Ebben a korban már sok esetben megjelenik pár plusz kiló, ami sajnos sokkal-sokkal nehezebben megy le, mint korábban. Ez egy természetes jelenség, lassul az anyagcsere, a szervezet kevesebb építő folyamatot végez. Előtérbe kerülnek az úgynevezett leépülő folyamatok, amik nem olyan energia igényesek, mint az építő folyamatok. Emiatt, ha ugyanúgy eszünk, mint a 20-as, 30-as éveinkben, a szervezetünk már nem igényel annyi kalóriát és az a kalória fennmarad, és zsírpárnákban fog lerakódni.

Itt a sportnak még jobban előtérbe kellene kerülnie, hiszen anyagcsere fokozó hatású, és plusz energiát vesz el a szervezettől, tehát segíthet fogyni, vagy súlyt megtartani. Ha eddig nem tettük, ebben az életkorban érdemes kicsit ránéznünk a táplálkozásunkra és az egészet újragondolni, ha nem szeretnénk túlsúlyt. Pár plusz kilónál megjelenhet már inzulinrezisztencia, vagy egyéb betegségek.

Ha a táplálkozásunk átalakításán törjük a fejünket, mindenképp  érdemes kikérni szakember, dietetikus tanácsát, így biztosabban tudjuk beállítani az étkezéseinket és sokat spórolhatunk,

hiszen az odafigyelésnek hála remélhetőleg nem kell majd orvosságot szednünk és orvoshoz járkálnunk. A Q10 és D-vitamin bevitele javasolt, de ezen kívül egy egészséges szervezetnek nincs más pótlásra szüksége. A rostbevitelt egy Gullon Fibra keksszel tudjuk pótolni például. Legalább heti 3-szor 1 órában iktassunk be olyan mozgásformát, amiben megizzadunk. Aki eddig nem sportot, elsőre akár egy intenzívebb kutyasétáltatás is megteszi, amit aztán fokozatosan lehet bővíteni . 😉

Az 50-es évektől

Sok nőnél ez már  a menopauza időszaka. Ez azzal is jár, hogy  elkezd eltűnni a derékrész, picit kiszélesedik, hiszen a női nemi hormonok szintje csökken. Emiatt a súly is sokkal könnyebben rakódik és sokkal nehezebben megy le. De nem lehetetlen leadni, ne keseredjünk el! Szakember segítségével megtudunk szabadulni a súlyfeleslegtől ebben az időszakban is. A dietetikussal való konzultáció mellett elengedhetetlen egy orvosi kivizsgálás, minimum egy teljes vérkép. Vitaminpótlásra itt sincs külön szükség, egyedül, a 40-es évekhez hasonlóan a Q10 és D-vitamin bevitele javasolt.

Az ételek mennyiségét nagyon le kell csökkenteni. Olyannyira, hogy lehet, csak akkora adagot eszünk, amire a 20-as éveinkben azt gondoltuk volna, hogy attól éhen halunk,

de a szervezet energiaigénye lecsökken, amit követni kell. Ha ránk tör a nasizhatnék, próbáljuk ki  a Gullon Digestive Choco kekszet.

Itt is törekedjünk rá, hogy legalább hetente 3-szor tudjunk valamit mozogni. Az ízületekre már érdemesebb jobban odafigyelni, így a kímélőbb sportok, mint a pilates, az úszás, vagy a nordic walking lehetnek jó választások.

Egészséges nassolnivalókért keresd fel a Gullon Facebook vagy Instagram oldalát! 

Szöveg: Kovács Judit – dietetikus
Nyitókép: freepik.com
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.