Már fel is adtad a diétát? Megvan a magyarázata

Eltelt két hét az új évből és vannak, akik már fel is adták a frissen megkezdett fogyókúrájukat. A szakember szerint az a jó életmódváltás, amiben az étkezéshez nem társul bűntudat, nem kell lemondani a démonizált kenyérről, burgonyáról, tésztáról, édességekről. Tudatossággal, némi tervezéssel és persze türelemmel bárki elindulhat a fogyás útján, amely sokszor együtt jár az egészség megőrzésével is.

Talán nem volt még olyan esztendő az elmúlt két évtizedben, amikor ne jelent volna meg valamilyen divatdiéta vagy táplálékkiegészítő, amely gyors, látványos fogyást ígért. Sokan döntenek egy olyan módszer mellett, amely valamilyen alapanyag megvonására koncentrál, esetleg az étkezés része vagy helyettesítője egy por, vagy kapszula. Dr. Takács Hajnalka Ph.D., dietetikus szerint a legfontosabb, amikor valaki életmódváltásba kezd, hogy megfelelő türelemmel és hosszú távú odafigyeléssel tekintsen a fogyással kapcsolatos célokra.

„A mai instant világ magával hozta azt is, hogy mindenki, mindent azonnal szeretne. Éppen ezért a testünktől is rapid módon követelünk olyan változásokat, amelyek ellen többnyire évekig tettünk. Az egészséges, káros következményektől mentes fogyás mértéke heti fél-egy kiló. A divatdiéták és csodaszerek azonban ennél sokkal gyorsabb eredményt ígérnek, ezek azonban nemcsak károsak, hanem tartós eredményt sem hoznak” – mondta dr. Takács Hajnalka. –  Az tud sikeresen, egészségesen és hatékonyan megszabadulni a súlyfeleslegtől, és ezzel elindulni a kiegyensúlyozott, bűntudattól mentes étkezés útján, aki változatosan, sokszínűen és mértéktartóan táplálkozik.”

Dr. Takács Hajnalka

Miközben egymás után jelennek meg a diéták és gyors fogyással kecsegtető fogyasztószerek, egyre több az elhízott Magyarországon: Európában a három legelhízottabb, világszerte pedig a TOP10 országban foglal helyet hazánk. Arról azonban a legtöbben nem vesznek tudomást, hogy a krónikus, nem fertőző betegségek 80 százaléka az egészégtelen életmód miatt alakul ki. Az elhízást 1998-ban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) önálló betegséggé nyilvánította. Mivel azonban sokszor és sokáig nincsenek tünetei, „csak” a felkúszó kilók, betegségtudattal sem jár együtt.

„Ami nem fáj, azzal nem foglalkozunk alapon sokan húzzák az utolsó pillanatig a nagy változás kezdetét és fordulnak szakemberhez. Mindezt azért is javaslom mindenkinek, mert éveken, évtizedeken át megszokott, sokszor berögzült szokásokat nagyon nehéz egyedül megváltoztatni. Jó hír azonban, hogy egy átgondolt, megtervezett életmódváltás már az első héten eredményt hozhat és idővel rutinszerűen beépülhet a mindennapokba” – tette hozzá a dietetikus szakember. Szerinte az egészséges táplálkozásba belefér a rántott hús, a hamburger, a franciasaláta, a tésztás étel, a rakott krumpli, a tiramisu és a sajtos pogácsa is, de fontos a mértékletesség és a kiegyensúlyozott táplálékbevitel, hiszen szénhidrátot, fehérjét, zsírt és rostot is szükséges fogyasztani. 

De hogyan kezdjünk bele, hogy ezúttal sikerrel vegyük a pluszkilók elleni harcot és tartósan megtartsuk az eredményt?

• Az ideális fogyókúrás étrend fenntartható és könnyen betartható, változatos, bűntudattól mentes és nem tilt semmilyen alapanyagot.

• Gazdag zöldségekben és gyümölcsökben, teljes kiőrlésű gabonákban.

• Korlátozza a hozzáadott cukrot, a finomított gabonát és a feldolgozott élelmiszereket.

• A rendszeres, lehetőleg nagyjából ugyanabban az időben elfogyasztott napi ötszöri étkezés kizárja a koplalást és az éhezést. A reggeli se maradjon ki: ez ugyanis hátráltatja az optimális vércukor és inzulinszint elérését és egész napos nassolás iránti vágyat gerjeszt.  

• Az étkezések esetében vegyünk figyelembe bizonyos alapelveket, ebben az elején dietetikus szakember tud segíteni. Ha erre nincs lehetőségünk, szakkönyv is a segítségünkre lehet.

• Fontos az elegendő folyadékbevitel, lehetőség szerint hozzáadott cukortól mentes ital legyen. A szénsavas ital sem tiltott, hacsak nincs valamilyen kísérőbetegség, amely esetében kerülni kell a buborékos folyadékot.

• Figyeljünk a fehérje- és a rostbevitelre, mert ezek növelik a jóllakottság érzését.

• Fogadjuk el, hogy a változáshoz időre van szükség, de könnyű megszokni a rendszert és még tartós eredményt is elérhetünk.

• Figyeljünk a testünkre! Ha eltereljük a figyelmet az étkezés folyamatáról (TV-zés, telefonálás stb.), növeljük a túlevés kockázatát.

• Ha nincs elképzelésünk arról, milyen ételeket együnk, segítségünkre lehetnek olyan, szakemberek által összeállított mintaétrendek, amelyek tartalmaznak minden, a szervezetünknek szükséges alapanyagot.

• Aludjunk eleget! Azok, akik 6 óránál kevesebbet alszanak majdnem 400 kalóriával többet esznek azoknál, akik 8 órát alszanak.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.